Belföld

Kötelező garancia a javító-karbantartó szolgáltatásokra

A javító-karbantartó szolgáltatásokat nyújtó vállalkozóknak 20 ezer forintos értékhatárt meghaladó munkák elvégzése után szeptembertől kötelező lesz jótállást vállalniuk - mondta Kozák Tamás, a GKM fogyasztóvédelmi főosztály vezetője kedden Budapesten.

A hat hónapos jótállási időt az új rendelet szerint a szeptember elseje után kötött szerződésekre kell alkalmazni. A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet 1976-ban lépett hatályba, aminek módosítása a termékcsoportokat és az értékhatárt is érinti.

A jótállás a lakáskarbantartási és -javítási szolgáltatásokra, háztartási gépek és készülékek javítására, barkács- és kerti szerszámok javítására, audiovizuális termékekre, személygépjármű- és motorkerékpár-javítására vonatkozik.

A határozat értelmében a 20 ezer forint felett kötelező jótállás önkéntesen az összeghatár alatt is vállalható – mondta Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tájékoztatási vezetője.

Hozzátette: a jótállás a szavatosságnál nagyobb biztonságot jelent a fogyasztóknak, mert a jótállási idő fél éve alatt a szolgáltatót terheli a bizonyítási kötelezettség. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy átadásának elmaradása esetén a fogyasztó érvényesítheti jogait, ha a vásárlást számlával tudja bizonyítani.

A jogszabály-módosítástól azt várják, hogy a vállalkozók nagyobb gonddal végzik majd a javító-karbantartó munkákat, a fogyasztók pedig nagyobb bizalommal használhatják majd a javított termékeiket – mondta Kathi Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik