Az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK Rt.) VIP-sávot alakít ki és megerősíti készenlétét, hogy zavartalan legyen a közlekedés – mondta a szóvívő.
A Forma-1 Magyar Nagydíjra szóló belépő nem jogosít az autópálya ingyenes használatára, ezért a Mogyoródra látogatóknak meg kell vásárolniuk az autópálya-matricát – áll az ÁAK Rt. közleményében. A tájékoztató szerint a korábbi évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a Magyar Nagydíjat megelőző időszakban az M1-es az M3-as és az M0-ás autópályára mintegy 50 százalékkal több matricát adtak el. Ezért, annak érdekében, hogy az autósoknak ne kelljen hosszan sorban állniuk, a hegyeshalmi határátkelőnél és a M3-as autópálya kivezető szakaszánál az ÁAK Rt. mobil ellenőrző csoportjaitól és az M3-as 12. km-énél lévő ügyfélszolgálati irodában is megvásárolható a matrica – olvasható a közleményben.
„Munkatársaink folyamatosan gondoskodnak az elfogyó készletek feltöltéséről, így nem fordulhat elő, hogy egy-egy matrica-típushoz ne juthassanak hozzá az útra kelők. Ellenőrizzük azt is, hogy viszonteladóink az előre meghatározott – és a matricán feltüntetett – áron értékesítsék a vinyettát” – tartalmazza Pásztor Zoltán közleménye.
A korábbi évekhez hasonlóan csütörtöktől vasárnapig a VIP-vendégek részére a 2/B út csomópontjától a 18-as km-nél lévő Ring pihenőhelyig külön sávot alakítanak ki. A pihenőhely ebben az időszakban zárva lesz. A többi látogató a 19-es km-nél az üzemi kapun közelítheti meg a Hungaroringet; ott rendőrök irányítják majd a forgalmat – áll a tájékoztatóban.
A főváros felől ugyanakkor még a 23-as jelű Szada-Mogyoród-Hungaroring kihajtónál is megközelíthető a versenypálya hátsó környezete. A fővárosi bevezetőkön várható zsúfoltság elkerülésére a 2/B – 2/A utakon keresztül Újpest felé a Váci út elérését ajánlja az ÁAK Rt. az Árpád-híd felé autózóknak. A térség forgalmi rendjét bemutató térkép a www.autopalya.hu honlapról letölthető.
