Közélet

Nem alkotmányellenes a Stop Soros

Nem alkotmányellenes a Stop Soros törvénycsomag – mondta ki az Alkotmánybíróság (AB) egy csütörtökön közzétett határozatával.

A tájékoztatás szerint az Amnesty International fordult az AB-hoz, indítványában alkotmányértelmezést kért az alaptörvény és az EU jogának viszonyáról. Az indítvány előzménye, hogy az Európai Bizottság egy kötelezettségszegési eljárásban hivatalos felszólítást küldött Magyarországnak, amelyben kifejtette, hogy értelmezése szerint az alaptörvény menedékjogról szóló rendelkezései sértik az uniós szabályozást.

Két hónapja van a kormánynak, hogy átírja a Stop Soros törvényt
A kiskereskedelmi árrés miatt pedig az Európai Unió Bírósága elé idézik Magyarországot.

Az igazságügy-miniszter indítványa által felvetett konkrét alkotmányjogi probléma az volt, hogy az EU egyik szervének a magyar alaptörvényre vonatkozó értelmezése milyen viszonyban áll a magyar Ab értelmezésével.

Az AB egyfelől kimondta azt, hogy az uniós jog magyarországi alkalmazhatóságának alapja a magyar alkotmány. Az AB az alaptörvény értelmezése során tekintettel van az EU-tagsággal együtt járó, valamint a Magyarországot nemzetközi szerződés alapján terhelő kötelezettségekre, de az AB alaptörvény-értelmezését egyetlen más szerv értelmezése sem ronthatja le.

Másfelől megállapította azt is, hogy

a menedékjog megadása nem tekinthető a magyar állam alkotmányos kötelezettségének olyan nem magyar állampolgárral kapcsolatban, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve.

Ez azonban nem zárja ki, hogy az ilyen embereknek az Országgyűlés menedékjogot biztosítson az általa meghatározott szabályok szerint.

Az AB szerint Magyarország az EU-ban az európai egység megteremtése érdekében, az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése céljából vesz részt.

Hozzátették: az uniós jog nem illeszkedik a magyar jogforrási hierarchiába, azt egy, az alaptörvényben lévő alkotmányos parancs teszi a jogrendszer részévé. Az uniós és a hazai jog egymás mellettisége általában nem okoz alkotmányossági dilemmát, mivel a két normarendszer közös értékeken nyugszik.

Ugyanakkor egyes nemzeti normák megítélésében az Ab és az EU eltérő eredményre juthat. Mivel az alaptörvény alkotmányos kötelezettséggé teszi az uniós jognak való megfelelést, az esetleges ellentmondások feloldása az alkotmányos párbeszéd tiszteletben tartása mellett lehetséges. A magyar alaptörvény autentikus értelmezése azonban a magyar Ab feladata, és ezt minden szervnek, intézménynek tiszteletben kell tartania eljárásaiban is.

Az AB elkötelezte magát az alkotmányos párbeszéd mellett és jelen ügyben az „Európa-barátság jegyében” úgy értelmezte az alaptörvényt, hogy annak normatartalma az EU jogával is összhangban álljon – áll a határozatban.

Az AB a menedékjoggal kapcsolatban kiemelte, hogy az nem a menekült alanyi joga, hanem a Magyarország által vállalt nemzetközi szerződésekből ered.

Annak a nem magyar állampolgárnak, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, amelyben üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve, arra van alapjogilag védett igénye, hogy kérelmét a hatóság elbírálja. Ennek szabályait pedig a magyar Országgyűlés feladata meghatározni, sarkalatos törvényben rögzíteni.

A határozathoz a 15 tagú testületből Czine Ágnes, Juhász Imre, Pokol Béla és Salamon László alkotmánybíró különvéleményt fűzött.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik