Sport

Súlyos magyar baleset a hegyikerékpár-versenyen

mtb (mtb, )
mtb (mtb, )

Az olimpia mountain bike-versenyének magyar férfiindulója, Parti András a nehéz terepen csúnyát bukott, jelenleg kórházban ápolják.

Ronda baleset érte az olimpia zárónapján Parti Andrást. A magyar hegyikerékpáros a férfiak mezőnyének hátsó traktusában tekert, amikor a pálya egyik legnehezebb részére ért.

Néhány méteren keresztül sziklákon át kell hajtaniuk a bringásoknak.

Parti Andrásnak nem volt szerencséje, valami megdobta a kerékpárját és a magyar versenyző nagyot esett a sziklák között. Láthatóan fájdalmai voltak, vérzett, kórházba szállították.

Valter Tibor, a 29 éves magyar versenyző edzője később elmondta, hogy tanítványa nagyjából a viadal felénél – amikor a 35. helyen haladt – egy lejtős, köves részen hatalmasat bukott, fejre esett, súlyos agyrázkódást szenvedett, valamint két ujja is megsérült.

A pórul járt bringást előbb a helyszínen lévő egészségügyi központban látták el, majd egy londoni kórházba szállították. Parti a tervek szerint hétfőn utazik vissza Magyarországra, az éjszakát ugyanakkor biztosan kórházban tölti, és csak a magyar orvosi stábbal sorra kerülő konzultációt követően döntenek arról, hogy a csapattal tarthat-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik