Belföld

Több várbeli lakásra írnak ki pályázatot

A hvg.hu információi szerint a Budavári Önkormányzat pénzügyi bizottsága hétfőn rábólintott több üres, általában felújítandó lakás bérbeadására. A bérleti díj ugyan barátibbnak tűnhet esetükben a piacon megszokottnál, azonban az ingatlanokra sokat kell költeni,

Hétfőn került a lakások bérbeadásáról szóló javaslat a Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottság elé, ami rábólintott az előterjesztésére, így már a héten kikerülhet az önkormányzat honlapjára kilenc megpályázható lakás.

A portál úgy tudja, az ingatlanok a Fortuna, Országház, Táncsics Mihály és Úri utcában találhatóak, általában 45-70 négyzetméter alapterületűek, de van köztük egy 204 négyzetméteres lakás is.

Az ingatlanokat ötéves meghatározott időtartamra adják bérbe, egy kivételével mindegyiket fel kell újítani egy éven belül. A bérleti díjak bruttó 59-103 ezer forint körül mozognak, a legnagyobb lakás bérleti díja pedig bruttó 355 ezer forint.

Az ülésen résztvevő V. Naszály Márta, a Párbeszéd kerületi képviselője elmondta, hogy a bérlőnek kell a felújítást fizetni, de valószínűleg így is nagyon megéri.

Kérdés, hogy kik fognak pályázni a lakásokra, és hogy közülük végül kik lesznek a befutók

– fogalmazott.

Kiemelt kép: Facebook/Orbán Viktor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik