Tech

Mintha a Huaweit másolná az Oppo összehajthatós mobilja

Az elmúlt hét a különféle összehajtható kijelzős okostelefonoktól volt hangos: először a Samsung mutatta meg Unpacked eseményén a régóta várt Galaxy Foldot, majd jött a Huawei Mate X, ami a gyártó első összehajtható képernyővel szerelt mobilja. Miután a kínai Oppo a Mobil Világkongresszuson (MWC) egy 5G-s mobillal és a 10x-es zoomkamerájával pirított, megmutatta saját összehajthatós eszközének koncepcióját is, ám meglepő módon nem az expó keretein belül.

A cég elnöke, Brian Shen a kínai Weibo közösségi oldalon keresztül jelentette be a prototípust, ami a Royole és a Huawei megoldásához hasonlóan kifelé lehet szétteríteni.

Fotó: Brian Shen / Weibo

A még el sem nevezett telefon egyébként túlságosan is nagy hasonlóságot mutat a Huawei Mate X-szel, ezért csúszhatott az időzítés is. Az eredeti terv szerint a mobilexpón mutatták volna meg az eszközt az Oppo keynote-ján, de a cég szerint „nem lett volna értelme”. Ez igaz is, mivel az eszköz tényleg majdnem ugyanúgy néz ki, mint a Mate X: még a kamera-elhelyezés is azonos, és a cégek logója is egyazon helyre került. A kínaiak visszavonulójának minden bizonnyal az az oka, hogy elkerüljék a másolás vádját. Persze Shen a kommentszekcióban leszögezte, hogy a dizájn teljesen házon belüli fejlesztés eredménye.

Shen hozzátette, hogy érdeklődés függvényében döntenek majd arról, hogy tömeggyártásba kerül-e a mobil.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik