Az Aer Lingus, ír légitársaság bevezető áron – adóval és illetékkel együtt – 74 euróért kínál minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap az ír fővárosba induló járatokra érvényes jegyeket.
A cég honlapján látható, hogy októbertől nemcsak Budapestre, de Liverpoolba, Las Palmasba és Lanzarotéba is indulnak majd járatai. A légitársaság az elmúlt három évben több mint kétszeresére bővítette útjainak számát. Csak idén 17 új vonalat indított.
Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair Holdings Plc az egyre gyaropodó versenytársak miatt, kihasználva 1,2 milliárd eurós készpénz-tartalékát, a téli kiárusításkor 99 pennyért kíván egymillió jegyet kínálni az utazni vágyóknak. A cég ezzel a dömpinggel próbálja meg kiszorítani a konkurenseket a piacról, illetve az eddigi 149 mellett tíz új járatot is indít, amelyek közül egy-kettő az EU országaiba közlekedik majd.
