Belföld

Kína eddigi legnagyobb kártérítési pere

Egy kínai üzletember az eddigi legnagyobb kártérítési ügyet indította el a kínai kormány ellen - írja a BBC Online.

Csen Csin-hung vállalkozó a dél-kínai Fosan városát pereli 21 millió dollárra. Csin-hung szerint a városi hatóság eltávolította őt az általa 1986-ban alapított és azóta is sikeresen működő, dekorációk készítésével foglalkozó cég éléről. A vállalkozó azért a 24 000 dollárért követel kártérítést, amit korábban befektetett a vállalatba.

A vállalat, melyet beolvasztottak a Fosan Városi Kormányzati Irodába, 1996-ra – Csin-hung eltávolításának évére – 7,2 millió dolláros piaci értékkel bírt. A vállalkozó azóta követeli a kártérítést.
Miután a kínai parlament olyan törvényi változtatásokat fogadott el ez év márciusában, melyek célja a magántulajdon védelme, Csin-hung újra fellebbezett. Az új törvények, melyek kimondják, hogy az állampolgárok törvényes magántulajdona sérthetetlen, növelik a győzelem esélyét.

Kedden a Kuangtung Tartományi Legfelsőbb Bíróság megerősítette, hogy tárgyalni fogja Jinhong ügyét, amely ha sikerrel jár, a kínai történelem eddigi legnagyobb állami kártérítésére fogja kötelezni a kínai kormányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik