A miniszter, aki a tavaly júliusban elfogadott komplex programot koordináló bizottságot is vezeti, elmondta: a kormány áttekintette a tavaly júliusban elfogadott programban előirányzott fejlesztéseket, amelyek összköltsége az idén ötmilliárd forint. Hozzátette, hogy ehhez járulnak a Balaton déli partján épülő M7-es autópályára fordított források, amelyek összege 44 milliárd forint.
„A program célja a Balaton környezeti, természeti, kulturális és turisztikai vonzerejének növelése, a turisztikai szezon meghosszabbítása és a part menti településen lakók színvonalasabb életfeltételeinek biztosítása” – jelentette ki Persányi Miklós. A miniszter kifejtette, hogy az idén a Balaton vízállása a csapadékos időjárás hatására 32 centiméterrel magasabb az egy évvel korábbinál, a víz minősége kiváló. Persányi Miklós szerint a 60-as évek óta nem volt ilyen tiszta a tó. Hozzáfűzte, hogy felkészülve egy esetleges ökológiai-vízminőségi szükséghelyzetre, folytatódik a vízpótlási lehetőségek tudományos vizsgálata. A Kis-Balaton esetében a tudományos munka lezárul, jelenleg a terület vízvédelmi rendszerére vonatkozó program előkészítése zajlik.
Megerősítettük a rendőrkapitányságokat, bűnmegelőzési központokat hoztunk létre, így 10 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma az előző évekhez képest – emelte ki a miniszter. Erre a célra 355 millió forint jutott. Persányi Miklós szavai szerint az előkészítési stádiumban van a Sió-csatorna felső szakaszának mederrendezése is, amelyre az idén 50 millió forintot szánnak.
Előkészítés alatt áll a kéttényezős vízdíj is, amit a kormány 2005-ben vezetne be. „Egy olyan, a jelenleginél igazságosabb rendszer jön létre a Balatonnál élők javára, amellyel nekik nem kell többé a nyaralók többletvíz-igényének terheit viselni” – közölte Persányi Miklós. Mint mondta, a jövőben nem egy egységes díj vonatkozik majd mindenkire, hanem a telefonszámla-rendszerhez hasonlóan egy alapdíj lesz, és a fogyasztott mennyiség után fizetendő vízdíj.
A miniszter elmondta, hogy folytatódik a Balaton körül a szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási program, aminek eredményeként 2005 végéig megépülnek az állami szennyvíz-főgyűjtők. Hozzátette, hogy 43 tóparti településből 40 már a csatorna-hálózathoz kapcsolódik, jelenleg Ábrahámhegyen és Balatonrendesen épül a hálózat.
„Folyamatban van a szennyvíztisztítók fejlesztése is, Balatonfüreden az idén 670 millió forint a beruházás költsége” – közölte. A keszthelyi tisztító korszerűsítése 320 millió forintos ráfordítással befejeződött, csakúgy mint a balatonfőkajári szennyvíztisztító, ami 1,39 milliárd forintba került. Persányi Miklós kitért arra, hogy az idén nyáron elszaporodott gyapjas pille elleni védekezést az állam 54 millió forinttal segíti. Megjegyezte, hogy a növényvédelem a törvény szerint a területhasználók, illetve -tulajdonosok felelőssége, nem az államé. A miniszter ehhez kapcsolódóan elmondta, hogy a Balatonfelvidéki Nemzeti Park felel a jövőben az összes Balaton környéki védett területről.
„Elkészülnek 2006-ig várhatóan a komplex hulladék-gazdálkodási rendszerek a Balatonnál összesen 110 millió euró költséggel” – jelentette ki Persányi Miklós. Ez három ISPA-projektet jelent, mégpedig az Észak-Balaton, a Nyugat-Balaton és a Zala-völgy, Dél-Balaton és a Sió-völgy térségében. Hangoztatta, hogy folytatódik a közterületi partszakaszok tisztítása ifjúsági táborok szervezésével, egy tisztítóhajó üzemeltetésével, továbbá közmunka-program révén.
A miniszter szólt arról, hogy a vízpart és a települések tisztaságát szolgáló, június végén elindult közmunka-programra az idén 100 millió forint jövőre pedig 200-300 millió forint jut. Kitért arra, hogy a balesetek elkerülésére a déli parton minden fénysorompós vasúti átjárót csapórúddal szereltek fel. A Balaton térségfejlesztési terv keretében megkezdődik a sármelléki repülőtér fejlesztése, erre 300 millió forint a költségvetési forrás. Turisztikai megfontolásokból elkészült a Balaton-kártya koncepciója, amely 2005-ben a Budapest-kártya mintájára közlekedési és kulturális kedvezményeket jelent majd.
Persányi Miklós elmondta, hogy folyamatos a fürdőhelyek és kikötők kotrása a szezonban. Az idén nyolc zagytér kijelölése és kialakítása történt meg a kikotort iszap elhelyezésére, összesen 503 millió forintból.
