Nagyvilág

Elkezdte lerajzolni áldozatait a 90 gyilkosságot bevalló férfi

Elkezdte lerajzolni az áldozatai arcát Samuel Little sorozatgyilkos, hogy így segítsen az FBI-nak beazonosítani azt a 90 embert, akiket a férfi állítása szerint megölt. A férfi eddig 16 rajzot készített – írja az NBC.

Az FBI 34 gyilkosságról már novemberben tudta, hogy Little követte el, további nyolcat pedig nemrég sikerült hozzákötni. A nyomozók dolgát nehezíti, hogy miközben Little fel tudja idézni az áldozatai arcát és azt is el tudja mondani, hogy hogyan és hol ölte meg őket, a konkrét dátumokra nem emlékszik.

Little-t 2014-ben ítélték el három nő megölése miatt. A férfi azt állította, hogy ártatlan, mígnem tavaly év végén el nem kezdett beszélni, és kiderült, hogy ennél sokkal több áldozatról lehet szó – erről hosszabban is írtunk:

Gyónni kezdett a legtöbb áldozatot szedő sorozatgyilkos
Harmincöt év alatt legalább kilencven embert ölt meg és közben senkinek sem tűnt fel, hogy sorozatgyilkos.

Kiemelt kép: Europress/HO/FBI/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik