Bejárta a világsajtót a nepáli Parwati Bogati története. A 17 éves lány arra készült, hogy átvészelje a hideg himalájai éjszakát, egyedül, egy kunyhóban. Tüzet gyújtott, hogy ne fagyjon meg. Az ablaktalan helyiséget pillanatok alatt beterítette a füst. A lány holttestére anyósa talált rá másnap reggel.
A Nepál nyugati részén élő tinédzser egy évszázadok óta létező hindu hagyomány áldozatává vált. E szerint az asszonyok és a lányok a menstruációjuk ideje alatt tisztátalanokká válnak, balszerencsét hoznak, ezért nincs helyük az otthonaikban. Havi vérzésük idejét külön erre a célra, általában kőből és sárból épített kunyhóban vagy fészerben töltik, elzárva a közösségtől.
A hindu szokás neve chhaupadi, ami azt jelenti: érinthetetlen lény. A menstruáló nők nem vehetnek részt egy sor hétköznapi tevékenységben, és nem aludhatnak a saját ágyukban. Azon a mítoszon alapul az egész gyakorlat, hogy a hindu mitológiában a villámlás és a harc istenének tartott Indra a menstruációt az átok terjesztésére teremtette.
A chhaupadit 2005-ben a nepáli legfelsőbb bíróság törvényen kívül helyezte, de Parwati Bogati esete is mutatja, egy tollvonással nem lehet megszüntetni az évszázadok óta létező vallási gyakorlatot. Parwati már legalább a negyedik áldozat idén, aki a menstruációs elkülönítés miatt halt meg. Január elején egy 35 éves nő két kisgyerekével vesztette életét hasonló körülmények között.
A törvény óta több menstruációs kunyhót is leromboltak, de a gyakorlat – főleg a nyugat-nepáli falvakban – él is virul: ha nem külön erre a célra kialakított fészerben vagy kunyhóban, akkor a nők a ház egy részén elszeparált helyiségben töltik a nehéz napjaikat.
A havi száműzetés az első menstruációs ciklussal kezdődik, és egészen a menopauzáig tart. Az első ciklusnál még hosszabb időt, akár 14 napot is elszeparálva kell tölteni, ahogy a szülés után is az újszülött gyerekkel.
A chhaupadi nemcsak megalázó, de veszélyes is. A nehezen szellőző, fűtetlen, bútorozatlan menstruációs kunyhóban könnyen füstmérgezést kapnak a tüzet gyújtó nők, akiknek tartaniuk kell a kígyók marásától és egyéb állatok támadásától is. Hiába tartják őket tisztátalannak, a férfiak gyakran vegzálják, durvább esetekben meg is erőszakolják a kiszolgáltatott nőket.
2011-ben az ENSZ külön jelentésben foglalkozott a Nepálban jellemző menstruációs stigmával. A szakértők kiemelik a dokumentumban, hogy mit nem szabad csinálnia a menstruáló nőknek: megérinteni embereket, tehenet, zöldséget, gyümölcsöt. Nem ehetnek és ihatnak tejtermékeket, és nem használhatják a közösség vízhálózatát, nehogy „beszennyezzék” azt, sőt nem is mosakodhatnak.
Nem léphetnek be házaikba, különösen tiltott terület számukra a konyha. Nem járhatnak iskolába és templomba se, viszont dolgozniuk kell a földeken. Havi száműzetésük alatt csak száraz élelmiszert fogyaszthatnak, étrendjük többnyire sóból, kenyérből és rizsből áll.
Méreg vagy erő
A 2005-ös törtvény értelmében az, aki menstruációs kunyhóba kényszeríti a nőket, három hónap börtönnel és pénzbüntetéssel sújtható. Csakhogy a szigorú törvény nem szab gátat a vallási szokásjognak. Civil szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy amíg tisztátalannak tartják a menstruáló nőket, addig a stigma rajtuk marad.
Törvényalkotáson és a menstruációs kunyhók lerombolásán kívül a chhaupadi ellen fellépők szerint a társadalom mentalitását is meg kell változtatni. Amrita Thapa egyike volt annak a hatfős parlamenti bizottságnak, ami az év eleji halálesetek kivizsgálására jött létre. Thapa szerint három tényező miatt szinte lehetetlen felülírni a gyakorlatot Nepálban: a tudatosság teljes hiánya, a társadalomban mélyen gyökerező hagyomány és babona, valamint a patriarchális viszonyok miatt.
Bár a chhaupadi mai gyakorlatából egyre inkább kikopik a vallásosság, a tisztátalanság tényét kevesen kérdőjelezik meg. A legtöbb nepáli szerint a menstruációs vér méreg, ezért higiéniai okokból kell távol tartani az otthonoktól a menstruáló nőket, akik tampon és betét hiányában rongyot használnak. Sok családban az idősebb generáció nő tagjai ragaszkodnak ahhoz, hogy a fiatalabbak gyakorolják a chhaupadit.
A tabu feloldását az sem segíti, hogy a helyi tanárok és egészségügyi szakemberek sem feltétlenül vannak tisztában a menstruáció biológiai folyamatával, így elmagyarázni sem tudják a nőknek, hogy a menstruáció az életet, a nőiességet jelenti, és nem méreg, hanem erő.
Indiából érkezhet a változás
A menstruációs stigma nem csak Nepálban ismert jelenség. A szomszédos India jelentős részén a menstruáló korú nők (ezt általában 10 és 50 év között határozzák meg) nem léphetnek be bizonyos templomokba és mecsetekbe. Idén januárban áttörés történt: évszázadok óta először az egyik legjelentősebb hindu szentélynek számító Sabarimala templom küszöbét átlépte két 40 év körüli nő. Történelmi jelentőségű akciójukat példátlan összefogás előzte meg: Kerala államban 620 kilométer hosszú élőláncot alkotott több millió, a „templomlázadás” mellett kiálló nő.
A menstruációs szegénység és stigma ellen küzd Arunachalam Muruganantham is. Az indiai szuperhősnek titulált férfi nők millióinak teremtette meg a lehetőséget, hogy rongy, levél és hamu helyett betétet használhassanak ciklusuk alatt. Muruganantham kifejlesztett egy egyszerű szerkezetet, amellyel a kereskedelmi forgalomban kaphatókkal azonos minőségű betéteket lehet előállítani. A szerkezetből India 23 államában 630-at helyeztek üzembe, és használatát más fejlődő országban is bevezették. Egy gép naponta 200-250 betétet állít elő, melyek ára darabonként 0,03 dollár. A Betétember életéből bollywoodi film készült, történetét a 24.hu-n is feldolgoztuk:
Források: a New York Times írott is videós riportja, valamint a CNN és a BBC riportja, illetve az ENSZ 2011-es jelentése.
Kiemelt kép: Prakash Mathema / AFP
