Nagyvilág

Általános sztrájk bénítja meg Belgiumot

Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk bénítja szerdán Belgiumot, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

A munkabeszüntetéshez a légiforgalmi irányítók is csatlakoztak, ezért teljesen leállt a légiközlekedés az országban. Este 10 óráig egyetlen járat indítására vagy fogadására sem adnak engedélyt, ez alól csak a kormányzati, katonai és vészhelyzeti repülések jelentenek kivételt.A sztrájk nem érinti a belga légteret 8000 méter fölötti magasságban átszelő repülőgépeket, mivel azok forgalmát az európai légiforgalom irányítását összehangoló szervezet maastrichti központja kezeli. A magaslégtérben haladó járatok repülési útvonalát nem változtatják meg.

A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be országszerte. Brüsszelben egy metróvonalon nem közlekednek szerelvények, illetve a buszok és a villamosok többsége sem jár.

Több tartományban a vallon és a flamand távolsági buszhálózat, a TEC és a De Lijn szolgáltatásában is súlyos fennakadások tapasztalhatóak.

Az állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedésben is zavarokra kell számítani, országosan nagyjából minden második járat kimarad.A vállalat szóvivője ugyanakkor arról számolt be, hogy a nemzetközi gyorsvonatok, például az Amszterdam és Párizs között közlekedő Thalys szuperexpressz, illetve a Brüsszelt Londonnal, Párizzsal, Amszterdammal és Kölnnel összekötő Eurostar forgalmát szinte egyáltalán nem érinti az akció.

A legnagyobb belga szakszervezetek által közösen bejelentett általános munkabeszüntetés sok más szektorra is kiterjed, például a közhivatalokra, a rendőrségre, a kórházakra, a kikötőkre és a postára is, de sok üzem és magáncég sem tudott kinyitni.

A tiltakozók béremelést, jobb munkakörülményeket, magasabb jövőbeli nyugdíjakat követelnek.

Bennfentes források szerint az akció megzavarja a NATO szerdán kezdődő védelmi miniszteri ülését, egyes résztvevők valószínűleg késve fognak csak megérkezni.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Thierry Roge  BELGA / AFP) 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik