Közélet

Megszólalt M. Richárd, miután kiengedték a börtönből

Ahogy korábban megírtuk, kiengedték a börtönből M. Richárdot szívbetegsége miatt: ez azt jelenti, hogy a Dózsa György úti tragédia elsőrendű vádlottja Budapest és Pest megye területén szabadon, korlátozás nélkül mozoghat. Az ügyben eljáró nyomozási bíró az alábbi orvosszakértői vélemény alapján döntött az enyhébb kényszerintézkedésről.

A szakértői vélemény szerint M. Richárd a szív bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved. Ezen kórállapot megoldása nyitott szívműtét keretében az aorta billentyű cseréje, műbillentyű beültetése.

Az orvosszakértő szerint a férfi jelenleg nincs az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban, azonban a betegségének progressziója az elkövetkező hónapokban felgyorsulhat, és ezzel együtt potenciálisan az életét közvetlenül veszélyeztető, akár halálos kimenetelű szívritmus zavarok is jelentkezhetnek.

Blikknek a bíróság döntését követően M. Richárd azt mondta,már megkezdődtek a műtétre felkészítő vizsgálatok, egy hónap múlva meg is operálják.

Mint mondta, ezután nagyjából 5-6 hónap rehabilitáció jön majd.

Tudom jól, hogy az én esetemben nem lesz felfüggesztett, csak letöltendő börtönbüntetés. Amint vége a kezeléseknek, állok elébe a tárgyalásnak és az ítéletnek!

– közölte a férfi.

A Dózsa György úti tragédia 2017 májusában történt. M. Richárd hatalmas sebességgel csapódott Mercedesével egy balra kanyarodó Citroenbe. A kanyarodni akaró autó a hatalmas becsapódástól többször is megpördült, majd berepült a buszmegállóba. A balesetben két ember vesztette életét.

Az ügyész a január 25-i előkészítő ülésen 7 év 2 hónap börtönt kért M. Richárdra. A Dózsa György úti balesetben érintett másik sofőrre, N. Józsefre két év fogházat kért, három év próbaidőre felfüggesztve.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik