Csodálatos kötettel lepett meg nemrég egy kedves barátom, melynek címe: The Great Man, Kim Jong Il. Még májusban vásárolta Phenjanban, de csak most szakítottam rá időt, hogy elmélyüljek benne. A kötet egy igen neves kiadó, a Foreign Languages Publishing House, Pyongyang gondozásában látott napvilágot. Kiadásának éve: 1989. Kifogástalan állapotú, puha kötéses, 164 oldal. A borítója figyelemfelkeltőés átütő, ahogy mondani szokták a könyvkiadósok, jól sikerült darab, bár az avatatlan szem első ránézésre meglepődik, hiszen nem Kim Jong Il látható rajta, hanem egy virág.
„A borítón látható virág a Kimjongília. Ennek az új fajtának a nemesítése Kamo Mototeru, egy híres japán botanikus és kertészeti szakértő húsz éven át tartó fáradságos erőfeszítéseinek eredménye. Hallhatatlanná akarta tenni ezt a ritka szépségű begóniát, egy igazán nagy emberről nevezte el, így lett a virág: Kimjongília.” – olvasom a belső borítón.
Ahogy a fontos kritikusok mondják, a The Great Man, Kim Jon Il fontos mű. Rövid kis anekdoták gyűjteménye a Kedves Vezetőről, szikár, szenvtelen elbeszélésmód, nem lehet egyetlen délután alatt átsuhanni fölötte, a legtöbb anekdota szinte kéri, hogy minden mondatát külön ízleljük meg, ringassuk a nyelvünk hegyén, s csak lassú adagokban nyeljük le. Na jó, inkább a tartalomról. Hatvanhat rövid elbeszélés, hét fejezetcím: Odaadás, Szeretet, Bizalom, A Nép szolgálatában, A Mi utunk, Éles ész, Merészség.
Ezekből a gyönyörű történetekből ajánlunk most egy kis csokornyi Kimjongíliát.
Hajnali telefonhívás
Egy júniusi napon történt, 1980-ban, hajnalban. A főtiszt az irodájában dolgozott, hajnal felé pedig elbóbiskolt, az asztalra döntve a fejét. Nem lehet tudni, pontosan mennyi ideje bóbiskolt, amikor távoli telefoncsörgést hallott az álmában, amire felébredt. Kapkodva emelte a füléhez a kagylót. A telefonközpontos lány gyengéd hangja betöltötte a vonalat.
„A kedves Vezető, Kim Dzsong Il akar beszélni magával. Hamarosan átkapcsolom hozzá.”
Ebben a pillanatban magához tért. Felugrott az asztaltól és megigazította a ruháját. A telefon halkan búgott, ahogyan a központ létrehozta a kapcsolatot.
„Kedves vezető elvtárs! Itt vagyok” – mondta kapkodva. Választ azonban nem kapott.
Eltelt egy másodperc, majd még egy, de továbbra sem válaszolt senki sem. A légzésének ütemes zaját lehetett csak hallani a vonalban. Ekkor megdobbant a szíve. A kedves Vezető, Kim Dzsong Il bizonyára elszundított a kezében a telefonkagylóval. A főtiszt visszatartotta a lélegzetét nehogy megzavarja édes álmában. Körülbelül 15 perc telt el így.
Végül a kedves Vezető gyengéd hangja hallatszott. „Sajnálom. Felhívtam és közben elszunyókáltam egy kicsit.”
Hallani lehetett a kimerültséget a hangjában. A főtiszt remegve azt mondta: „Kedves Vezető Elvtárs! Mennyi az idő? Aggódom. Remélem nem így pihen meg minden este.”
„Nos, mindig ugyanaz történik.” – felelte a kedves Vezető, Kim Dzsong Il, majd kicsivel később, mintha kimentené magát hozzátette: „Mivel már késő éjszaka volt, ezt az ügyet másnap reggel akartam megvitatni magával, de amikor az elküldött dokumentumokat olvasni kezdtem, eszembe ötlött pár dolog és ezért váratlanul felhívtam. Az elnézését kérem.”
A főtiszt csendben hallgatta a kedves vezetőt, a szemében összegyűltek a könnyek.
(Fordította: Jászberényi Sándor)
Kim Jong II katonái megélhetésével törődik. Forrás: imgarcade.com
Egy esős nap
1968 augusztusában szokatlanul erős esőzés volt a keleti part környékén. Egy délután, amikor a kedves Vezető, Kim Jong Il éppen terepi útbaigazítást tartott a Dél- Hamgyong tartományban váratlanul látogatást javasolt a hamhungi Hadirokkantak Mindennapi Műanyagszükségletek Gyárába.
Mivel reggel óta esett, a hivatalnokok nem terveztek helyszíni terepszemlét az útitervbe. A váratlan javaslatra nem tudták leplezni zavarukat. A kedves Vezető, Kim Jon Il határozottan azt mondta:
„Nem. Ma meg kell látogassuk a Hadirokkantak Mindennapi Műanyagszükségletek Gyárát, minden mást félre kell tenni. Egy vezető meglátogatja a gyárát, és odafigyel rá, ezért kötelességünk meglátogatni, és bátorítani a dolgozókat, hogy a forradalom rózsabimbói tovább virágozzanak. Utazásom egyik legfontosabb célja, hogy elmenjek Hamhungba és meglátogassam ezt a gyárat. Föl kell-e adjam ezt az eső miatt?”
Elment a gyárba. Az autó kacsázott az egyre jobban szakadó esőben. Hallván a gyárlátogatásról a gyárigazgató sietve kijött a főbejárathoz egy esernyővel a kezében. A kedves Vezető, Kim Jong Il kiszállt az autóból és melegen megszorította a kezét. „Hogy van? És hogy vannak a hadirokkantak?”
Meleg szavai nagyon megindították az igazgatót. „Igen, az összes rokkantunk jól érzi magát, és nagy odaadással dolgoznak, mint mindig.” A kedves Vezető, Kim Jong Il mosolyogva felelt: „Örömmel hallom, hogy a hadirokkantak mind egészségesek és mindent megtesznek azért, hogy a vezető kedvére legyenek. Azért jöttem, hogy találkozzam velük.”
Az igazgató zavarba jött. Gyorsan kinyitotta az esernyőjét és a kedves Vezető, Kim Jong Il feje fölé tartotta, és úgy nézett rá, mint hogyha ő maga tehetne a zord időjárásról.
„ Ne törődj velem, kérlek tartsd magad fölé az esernyőt, rokkant,” mondta a kedves Vezető, Kim Jong Il az esernyőt az igazgató feje fölé tartva. Az igazgató zavarában sietve ismét fölé tartotta az esernyőt. A kedves Vezető, Kim Jong Il mosolyogva azt mondta:
„Attól tartok megfázik. Használjuk közösen az esernyőt.”
Előre lépett az igazgató esernyőjét tartva és másik kezével átölelve, anélkül, hogy a saját esernyőjét kinyitotta volna. Az esernyőt az igazgató fölé tartotta, hogy megkímélje őt az esőtől. A víz az esernyőről a ruhájára csepegett. Ezzel nem törődvén az igazgató műlábát nézte aggódó pillantással, és azt mondta:
„Óvatosan lépjen, lassan.”
A hideg eső szüntelenül szakadt. Az igazgatót nem érte eső, de mégis, vagy esőcseppek, vagy könnycseppek gördültek le az arcán.
Az esernyő alatt a kedves Vezető, Kim Jong Il átkarolta az igazgatót és együtt sétáltak be a gyárba.
(Fordította: Vas Gábor)
