Közélet

Elmaradt a demográfiai fordulat, de külföldön sok a magyar baba

Az Azénpénzem.hu számításai szerint még az is előfordulhat, hogy 2018-ban 90 ezer vagy annál csak minimálisan több magyar gyerek látott napvilágot.  A KSH által frissen közzétett statisztika szerint

a születések száma az előző év első 11 hónapjában nemhogy nőtt volna, hanem kifejezetten csökkent is. 

A lap hozzáteszi: 1998 és 2008 között átlagosan több mint 97 ezer csecsemő látott napvilágot, a Fidesz regnálásnak idején azonban két olyan év is akadt (2011 és 2013), amikor a születések száma alig több mint 88 ezer, illetve a 89 ezret sem elérő volt.

Felidézik, hogy az előző évben már járt életkezdési támogatás a határokon túl született babáknak is. A Magyar Államkincstár pedig az Azénpénzem.hu kérdésére elmondta: 2018. október végéig összesen 3272 külföldön élő részére nyitottak életkezdési letéti számlát. Az így nyilvántartott gyerekek 63 százaléka romániai, ezt Szerbia követi 8 százalékos, majd Ausztria 6 százalékos aránnyal. Németországban 130, de Angliában is majdnem száz magyar baba került így be a magyar statisztikába.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik