Belföld

Kényszerleszállások Ferihegyen

Három repülőgép, köztük a Malév két menetrendszerinti járata hajtott végre kényszerleszállást a Ferihegyi repülőtéren szerda este néhány óra leforgása alatt. Személyi sérülés nem történt.

A Malév 566-os számú, Budapestről Zürichbe tartó, valamint a 603-as számú, Brüsszelből Budapestre tartó járata hajtott végre sikeres kényszerleszállást Ferihegyen. A két Malév-járat között, 21 óra 25 perckor egy kisebb, két-három személyes repülőgép is sikeres kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen – erősítette meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ügyeletese az MTI információit.

A hivatalos jelentés szerint a pilóták szúrós szagot éreztek, és ezért kértek engedélyt a leszállásra. A polgári védelem szakértői gázkoncentrációt mértek, de nem tapasztaltak semmilyen rendellenességet.

A Malév zürichi járata – fedélzetén 75 utassal – 18 óra 30 perckor szállt fel Budapesten. A Fokker-70-es típusú repülőgép 3,5 tonna üzemanyaggal volt feltöltve. Mivel a repülőgép jobb futóműve a felszállás után nem csukódott vissza, az irányítótorony a készenléti állapotot 19.18-kor kényszerhelyzetté módosította és visszafordította a járatot, amely 19 óra 28 perckor rendben leszállt. A repülőtéri járatinformációs szolgálat tájékoztatása szerint a Fokkert megjavították, és 21 óra 20 perckor ismét útnak indították Ferihegyről. A repülő – immár a Malév 567-es számú járataként – Zürichből szerencsésen visszaérkezett Budapestre, a Budapest Airport honlapján közölt járatinformáció szerint 0 óra 56 perckor landolt Ferihegyen.

A Brüsszelből Budapestre tartó Boeing-737-es típusú repülőgép fékszárnyhiba miatt hajtott végre kényszerleszállást 22 óra 20 perckor. A fővárosi tűzoltóság nagy erőkkel indult a repülőtérre, de még útközben visszarendelték az egységeket, mivel a járat rendben leszállt, épségben landolt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik