Tudomány

Felfedezték az új Földet?

A Földtől 36 fényévnyire egy olyan lakható exobolygót sikerült bemérniük a tudósoknak, amelynek felszínén akár idegen élet is kialakulhatott.

A Chilei Európai Déli Obszervatórium azonosította a HD85512b jelű égitestet, mely egy narancssárga törpe csillag körül kering a Vela csillagképben.

A bolygó csak 3,6-szor akkora, mint a Föld, és éppen megfelelő távolságra kering központi csillagától, hogy felszínén folyékony víz is jelen lehessen.

Asztrobiológusok szerint a folyékony víz kulcsfontosságú az élet kialakulásához, éppen ezért számítana mérföldkőnek az exobolygó-kutatásokban, ha találnának egy olyan Föld-szerű égitestet, amit bolygónkhoz hasonlóan vízzel teli tengerek és óceánok borítanak.

A HD85512b a Vénusz-Nap távolságnál kicsit távolabb kering központi csillagától. A légkörében uralkodó felhőzet a bolygót 60%-ban takarhatja be. Atmoszférájában előfordulhat nitrogén és oxigén is.

Az űrutazás korlátai miatt valószínűleg sohasem sikerül az emberiségnek eljutnia vagy szondát küldenie egy ilyen távoli bolygóra. A csillagászok jóslatai szerint annyira nem is biztos, hogy megérné – bár ugyan lakható – az idegen világ a számítások alapján igen fülledt, forró; az élet rajta 1,4-szer „nehezebb” lenne a földinél.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik