Házkutatást tartottak a Huawei kínai távközlési óriásvállalat lengyelországi székhelyén pénteken a kémkedés miatt előzetes letartóztatásba helyezett kínai és egy lengyel állampolgár ügye kapcsán – értesült róla a lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info). Az információt hivatalosan nem erősítették meg.
TVP Info úgy tudja, Veijing V.-t, a Huawei lengyelországi részlegének egyik igazgatóját, valamint Piotr D.-t, aki 2011-ig a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) tisztje volt, már kedden őrizetbe vették.
A TVP Info az ABW anyagaira hivatkozva közölte:
Kedd reggel az ABW átkutatta mindkét gyanúsított házát, és iratokat, adatokat foglaltak le a Huawei lengyelországi irodáiban, valamint Piotr D. legutóbbi munkahelyein – az Orange francia tulajdonú telekommunikációs cégnél, valamint a lengyel Elektronikus Távközlési Hivatalban.
A csehek vitatkoznak
Csütörtök este Milos Zeman cseh államfő beszélt arról a Barrandov kereskedelmi televízióban, hogy szerinte Kína válaszintézkedéseket készít elő Csehország ellen, miután a cseh titkosszolgálatok a közelmúltban biztonsági kockázatnak minősítették a kínai Huawei cég technológiáit, és ilyen értelemben nyilvánosan figyelmeztetést adtak ki azok használatával kapcsolatban.
Zeman szerint a biztonsági szolgálatok lépése miatt veszélybe kerültek a Skoda autógyár, valamint a PPF befektetőcsoport kínai beruházásai, valamint a Huawei mintegy 8,5 millió korona értékű tervezett befektetése Csehországban. A prágai sajtó szerint a Huawei ezt az összeget egy 5G-mobilhálózat létrehozásába tervezte befektetni.
Az államfő leszögezte: úgy véli, hogy a két intézménynek nincsenek semmiféle bizonyítékai a kínai technológiák veszélyességéről. Az elnök megjegyezte: hitelesebbnek tartja a német kiberbiztonsági intézet igazgatójának közelmúltban elhangzott nyilatkozatát, miszerint a Huawei-technológiák veszélyességére nincsenek konkrét bizonyítékok.
Az elnök csütörtöki nyilatkozatát pénteken több ellenzéki politikus is bírálta. „Az ország biztonsági érdekei előbbre valóak a gazdasági érdekeknél” – jelentette ki Jan Bartosek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) alsóházi frakcióvezetője. “A titkosszolgálatok nyilvános bírálata az államfő részéről káros jelenség” – tette hozzá Bartosek.
(MTI)