Tudomány

A „majdnem” pápánk esztergomi érsek lesz (1497)

Esztergom, december 20. – Ezen a napon választják érsekké azt az európai szinten ismert magyar főpapot, akit egy forduló híján pápává választottak.

Bakócz Tamás – bíborosként – az 1513-as pápaválasztáson volt „érdekelt”. Már 1512-ben Rómába érkezett az V. Lateráni zsinatra, a feljegyzések szerint, mikor megtudták, hogy a városba érkezik, feldíszítették azt. Állítólag ő maga aranyat szórt öszvéreiről a római népnek.

II. Gyula, a zsinat összehívója 1513. február 20-án halt meg, A Vatikán kormányzását egy háromtagú bíborosi testület vette át, ennek tagja volt Bakócz is. Az első választási fordulóban, 1513 márciusában Bakócz 8 szavazatot kapott. Később a bíborosok megegyeztek, hogy Medici Jánost támogatják majd, és másnap, március 11-én meg is választották pápának. Akkor 37 éves volt Medici, aki X. Leó néven lett a katolikus egyház feje.

Első döntésével meghatalmazta Bakóczot, hogy szervezzen meg egy törökök elleni keresztes hadjáratot. De hogyan kerülhetett egy magyar ilyen vezető pozícióba, főleg azok után, hogy 1442-ben egy jobbágy családba született Erdődön?

Bakócz Tamás bátyja miatt lépett a papi pályára. Testvére, Bálint szépen haladt előre a „szamárlétrán”, és segítette öccsét. Végig Erdődi Tamás néven tanult Szatmárnémetiben, a domonkosoknál, Wroclawban, Padovába, Krakkóban (itt filozófiából doktorált), Ferrarában.

Mátyás király környezetébe került hazatérése után, egy alkalommal kitűnő katonai tanácsot adott, ezzel pedig megszerezte a bizalmat. Testvérétől átvette a titeli prépostságot, majd Mátyás király titkára, kancellár-helyettese lett. 1486-ban lett győri püspök és királyi tanácsos. II. Ulászló mellett már kancellár volt.

Rövid idő alatt páratlan karriert futott be céltudatosságával, hisz 1497-ben egri püspök, majd ugyanebben az évben esztergomi érsek lett. Ezzel Magyarország prímásává vált, nagy hatalma lett, amolyan „második király”. 1510-ben konstantinápolyi pátriárka lett, ezzel a magyar egyháztörténet legnagyobb rangú személyiségét tisztelhetjük benne.

Nem mehetünk el amellett, hogy miután meghirdette 1514-ben a keresztes hadjáratot a törökök ellen, a formálódó sereg elégedetlenségéből kitört a Dózsa-féle parasztháború, sokan kritizálták tehát ekkori tevékenységéért, főleg, mert fényűző életet élt és a parasztokat egyre több adó kínozta.

1519-ben halt meg, az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájában vannak földi maradványai.

AJÁNLOTT LINKEK:

Bakócz Tamás élete (mek.iif.hu)
Bakócz Tamás pályafutása (mek.oszk.hu)
A Dózsa-féle parasztfelkelés (wikipedia)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik