Sport

Jó hullámban van a magyar sport

Balog Zoltán (balog zoltán, )
Balog Zoltán (balog zoltán, )

Nagyon jó hullámban vagyunk, sikeresek a magyarok, és ezeknek a győzelmeknek mindenki örül - fogalmazott Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MTI-nek nyilatkozva Londonban a paralimpián. A politikus elismeréssel beszélt a londoni paralimpián szerzett eddigi tapasztalatairól.

“Ma reggel érkeztem két napra, és nem először járok ilyen eseményen, de nagyon imponál, hogy a szervezők és a közönség is ugyanolyan komolyan veszik a paralimpiát, mint az olimpiát” – nyilatkozta a tárcavezető az asztalitenisz-versenyeknek is otthont adó ExCeL sportközpontban. “Az angol szervezésű rendezvényeknek van egy külön hangulatuk, mivel a pedantéria mellett jelen van egy kis lazaság is” – mondta.

Az eddigi – két aranyból és egy bronzból álló – éremtermés kapcsán, Balog Zoltán úgy fogalmazott: “A kollégáimmal azon szoktunk viccelni, hogy én vagyok a legsikeresebb sportminiszter, mivelhogy már az idei olimpián is kiváló eredményeket értünk el. De a tréfát félretéve: a minisztériumnak a lehető legjobbkor jönnek ezek a remek teljesítmények élsportolóinktól, hiszen most vezetjük be a mindennapos testnevelést az általános iskolákban, amelynek ennél jobb propagandára aligha van szüksége” – tette hozzá.

A miniszter hozzátette, jó látni, ahogy a nem ép sportolók sokszor nagyobb teljesítményt képesek nyújtani, mint ép társaik, és érdekes, hogy az olimpián is indult dél-afrikai futót, Oscar Pistoriust legyőzték a paralimpián. Nagy tanulságul szolgálhatnak a fogyatékkal élő sportolók azoknak, akik egészségesen feladják a küzdelmet, mert ők megmutatják, hogy hátrányos helyzetből is lehet teljes életet élni.

Ami a következő két nap programját illeti, Balog Zoltán közölte, magyar sikereknek szeretne tapsolni a vívócsarnokban és az uszodában, és bízik benne, hogy honfitársainak adhat érmet:

“Holnap este a női vívók éremátadásán vállalok szerepet, és óriási örömömre szolgálna, ha a négy tőröző lányunk valamelyikének gratulálhatnék a dobogónál” – mondta a politikus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik