Nagyvilág

Kim Dzsong Un megérkezett Kínába

A BBC cikke szerint megérkezett Pekingbe Kim Dzsong Un észak-koreai vezető feleségével, Ri Szoldzsuval.

Kép: Nicolas ASFOURI / AFP

A KCNA állami hírügynökség beszámolója szerint Kim hétfőtől csütörtökig tartózkodik hivatalos látogatáson a szomszédos országban a kínai elnök meghívására. A Nodon Szinmun észak-koreai pártlap azt írta, hogy az észak-koreai vezetőt útjára elkíséri tanácsadója, Kim Jon Cshol, aki az Egyesült Államokkal folytatott megbeszélésekért felelős, valamint Ri Jong Ho külügyminiszter.

A látogatás hírének megerősítése azután történt, hogy hétfőn a dél-koreai Hankjoreh című hírlap jól értesült kínai-észak-koreai forrásokra hivatkozva már írt az utazásról. A Yonhap dél-koreai hírügynökség pedig az ügyre szintén rálátással bíró egyik forrásra hivatkozva közölte, hogy egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő érkezhetett vasúton Kínába Tantung (Dandong) kínai határvárost érintve. Az értesülés szerint egy különvonat érkezett, és a kínai biztonsági szolgálatok tucatnyi járműve és tagja zárta le a tantungi vasútállomást, mielőtt a vonat ott áthaladt volna.

Peking az elzárkózó észak-koreai vezetés szövetségesének számít. Az észak-koreai vezetők korábbi látogatásairól mindig csak utólag adott ki információt a pekingi, illetve a phenjani vezetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik