Sport

Ismét edz az újraélesztett hokis

jégkorong (jégkorong, )
jégkorong (jégkorong, )

Jó hír érkezett Székesfehérvárról: Mazzag Dániel készen áll a visszatérésre.

Mint ismert, a mindössze 17 esztendős hokisnak tavaly októberben leállt a szíve. Az ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ígéretes növendéke egy Miskolcon lejátszott meccset követően, a hazaérkezés után lett rosszul az akadémisták szállásán, a kiérkező mentőknek újra kellett éleszteniük.

„Egy idegenbeli mérkőzés után rendben visszaértünk a kollégiumba, ahol lakunk. Rá 2-3 órára éppen a szobában voltunk, amikor leállt a szívem működése. Hogy valójában miért történt ez, azt egyedül Isten tudja. Az orvosok is csak találgattak. A hosszú vizsgálatok során szerencsémre egyik feltételezésük sem igazolódott be, mert akkor nem folytathatnám a játékot. A vizsgálatok bebizonyították, teljesen egészséges a szervezetem, tökéletes a szívműködésem”mondta a jegkorongblog.hu-nak Mazzag.

A jégkorongozó elárulta, számos vizsgálaton esett át, a vérmintáját Spanyolországba is elküldték, ahol egy komoly tesztsorozat végén dőlt el, hogy kap egy ideiglenes játékengedélyt. Ez azt jelenti, hogy már teljes értékű munkát végezhet, a versenyzés előtt azonban még részt kell vennie egy 3 hónapos próbajátékon.

„Közben és utána is vizsgálnak, és ha nem találnak semmit, akkor kapom meg a végleges engedélyt.”

Mazzag említette, hogy sajnos hasonló példáért nem kell messzire menni: példaképe, ifj. Ocskay Gábor visszatért a hokipályára azt követően, hogy szívizom-betegséget állapítottak meg nála. (A 2009 márciusában tragikus hirtelenséggel elhunyt „Kiscsicsó” szeptember 11-én töltötte volna be a 38-at.)

Mazzag Dániel elárulta, ha minden rendben megy, akkor 14 hónap kihagyás után, decemberben játszhat újra bajnoki meccset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik