Sport

Kozák mindent vitt a szülés utáni visszatérő évében

A portugáliai világbajnokságon háromszoros aranyérmes Kozák Danutát választotta az év legjobb női gyorsasági kajakosának a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Az UTE ötszörös olimpiai bajnok versenyzője – aki szülés utáni visszatérő évében a belgrádi Eb-n további két aranyat és egy ezüstöt gyűjtött be – az elismerést Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkártól vehette át a sportág évzáró gálavacsoráján.

Az esztendő legjobb gyorsasági kajakedzője címet Kozák trénere, egyben férje, Somogyi Béla érdemelte ki.

Az év férfi kajakosa Kopasz Bálint, férfi kenusa Bodonyi András, női kenusa pedig Balla Virág lett. A parasportolóknál Varga Katalint, illetve a vb-ezüstérmes Suba Róbertet választották meg 2018 legjobbjának, míg az év paraedzője címet az őket irányító Csamangó Attila és Győrfi Tamás kapta meg.

A maratoni szakágban az év legjobb kajakosa Kiszli Vanda, illetve Boros Adrián és Solti László lett, a kenusok közül pedig Dóczé Ádámot díjazták. A legjobb maratoni edző elismerést Kluka József vehette át.

Schmidt Gábor, a szövetség elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a magyar kajak-kenu sport elmúlt néhány évtizede igazi sikertörténet, ezért a gálán a hagyományoknak megfelelően nemcsak az idei esztendő legkiemelkedőbb eredményeit, hanem a világversenyeken 10, 20, 30, 40, 50 és 60 évvel ezelőtt érmes magyar versenyzők sikereit is felelevenítették,

továbbá köszöntötték a 75. születésnapját a közelmúltban ünneplő Hesz Mihályt, Mexikóváros olimpiai bajnokát.

Az ünnepség keretében a szövetség legjelentősebb elismerését, az arany érdemrendet is kiosztották. Ezt az MKKSZ főtitkári posztját két évtizeden át betöltő Füleky András, Sziklenka Lászó mesteredző, valamint Kadler Gusztáv, a szövetség regionális működésért felelős alelnöke, a Graboplast Győr szakosztályelnöke vehette át

Ajánlott videó

Olvasói sztorik