Kultúra

Smaug a levegőbe emelkedik

Az új-zélandi nemzeti légitársaság egyik repülőgépe mutatta be A hobbit-trilógia főgonoszának a képmását az új film hétfői Los Angeles-i premierjéhez időzítve.

A New Zealand Airlines A hobbit: Smaug pusztasága című második rész bemutatójának apropóján fedte fel a sárkány alakját egyik Boeing 777-300 repülőgépének két oldalán. Az 54 méter hosszú képmással borított utasszállító Los Angelesbe tartott, ahol este a Dolby Theatre-ben tartják a film premierjét.


Fotók: facebook.com/AirNewZealand

Ez az első alkalom, hogy a rajongók teljes életnagyságában szembesülhetnek főgonosz karakterével, hiszen a Peter Jackson rendezte trilógia első részében csak a szörny szemei látszottak.

Az Új-Zélandon forgatott hobbit-filmek – akárcsak A Gyűrűk Ura – filmfeldolgozása J.R.R. Tolkien regénye nyomán készültek, a második rész december közepétől lesz látható a mozikban.

Az ország idegenforgalmi stratégiája erősen épít A Gyűrűk Ura-trilógiával megalapozott Középfölde-imázsra. A nemzeti légitársaság A hobbit című, több mint egymilliárd dolláros bevételt hozó első epizód előtt hasonló akcióval vezette fel a filmet.

Fotó: AFP/Marty Melville

A hétfői premierre Wellingtonban, az ország fővárosában is készülnek: Peter Jackson szülővárosának repülőterén mostantól Gandalf, a mágus lebegő óriásfigurája várja az utasokat a már korábban felállított Gollam-figura mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik