Közélet

Odakint tüntetnek, Kövér bent ünnepel

A lengyel állam függetlenségét.

Kövér László szerint Lengyelország sorsának alakulása nemcsak lengyel, hanem magyar és így közép-európai ügy is. A házelnök a lengyel állam függetlensége visszaszerzésének centenáriuma alkalmából rendezett ünnepségen a Parlamentben azt mondta: erős, független lengyel állam nélkül nincs egyensúlyteremtésre képes Közép-Európa, amely nélkül pedig Európa ismét és végleg elveszítheti egyensúlyát.

Nemcsak a térségünk, hanem Európa valamennyi országa és nemzete kiszolgáltatottá válhat Európán kívüli érdekeknek – figyelmeztetett.

Az Országgyűlés elnöke ezt követően átfogó történelmi kitekintést adott, míg eljutott a 20. századig, amikor szerinte a második világháborúban és az azt követő, bipolárisnak mondott világrend kialakulásával áldozattá vált a keleti kommunizmus lágerébe nyugati segítséggel belelökött teljes Közép-Európa.

A bolsevizmus, fasizmus, nácizmus, posztkommunizmus és neoliberalizmus száz esztendeje után a mostani politikai nemzedék előtt tornyosul a kérdés: a 21. században is ütközőzóna marad-e Közép-Európa, vagy egyensúlyteremtő erőként összekötő kapocs lehet Nyugat és Kelet, az euroatlanti és az eurázsiai világ között.

Demokratikus rend és nemzeti szabadság fogja uralni gyermekeink és unokáink Közép-Európáját, vagy antidemokratikus és nemzetellenes, sem Istent, sem embert nem ismerő globalista erőcsoportok? – tette fel a kérdést. Kiemelte: a történelemben nincs végső győzelem és nincs végső vereség, ami elvész, az visszaszerezhető, ami megvan, az elveszíthető. Amit egy nemzedék kivív, azt a másiknak meg kell tartania.

A történelemben élet van, amelyet élnünk kell. Szabadon, bátran és felelősségteljesen: méltóan az előttünk járók áldozataihoz, és elkötelezetten az utánunk jövők iránt.

Kövér László kijelentette: soha többet nem engedhetjük meg, hogy országainkat birodalmak megszálló csapatai vagy arctalan érdekcsoportok hálózatai foglalják el, és soha többet nem adódhat olyan helyzet, hogy Közép-Európa nemzetei ne dönthessenek saját sorsukról. Ehhez viszont össze kell adnunk erőnket – mondta.

Közösen kell újjáépítenünk Közép-Európát, cseh és szlovák partnereinkkel, akikkel szintén sorsközösségben élünk, utakat, vasutakat, infrastrukturális és gazdasági hálózatokat kell kiépítenünk, amelyek összekötnek bennünket – hangoztatta.

Közösen kell fellépnünk a nemzetközi élet színterein, hogy megvédelmezzük azt, ami a miénk. Megvédelmezzük érdekeinket, megvédelmezzük keresztény kultúránkat és folyamatos támadás alatt lévő önazonosságunkat”

–  fogalmazott.

Marek Kuchcinski, a szejm elnöke felidézte az ezeréves lengyel-magyar barátságot és kiemelte: Magyarország jelentős szerepet játszott a II. lengyel köztársaság megszületésében. Kitért arra, hogy a két ország közötti barátságot olyan személyek szimbolizálják, mint Szent Kinga, Szent Hedvig, Rákóczi Ferenc vagy Bem József. Megemlékezett arról, hogy a II. világháború alatt a magyar állam mellett az egyes állampolgárok is segítséget nyújtottak, lengyel menekültek tízezreit fogadták be.

Lengyelország nem felejti el, hogy a II. világháború legvéresebb csatájában, a varsói felkelés napjaiban, 1944-ben a magyar katonák megtagadták a támadásban való részvételt – mondta. Felidézte azt is, hogy 1956-ban Lengyelország vérszállítmánnyal, élelmiszerekkel segítette a magyar forradalmárokat. Kiemelte, hogy magyar testvéreik velük voltak a 21. század nehéz pillanataiban, a szmolenszki katasztrófánál, és Lech Kaczynski lengyel államfő halálakor. (mti)

Kiemelt kép: Kövér László a lengyel állam függetlensége visszaszerzésének centenáriuma alkalmából tartott ünnepségen az Országház Felsõházi üléstermében december 8-án. MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik