Közélet

Az online fogadás csendes királynője, aki 96 milliárd forintot keresett tavaly

265 millió fontot, átszámítva 96 milliárd forintot vett fel fizetésként tavaly, és ezzel a világ legjobban kereső nőjének mondhatja magát Denise Coates, a Bet365 online fogadóiroda alapító-vezérigazgatója, derül ki a cég novemberben közzétett adataiból.

Mindez azt jelenti, hogy Nagy-Britannia legsikeresebb üzletasszonya, a Forbes listája szerint a világ 388. leggazdagabb embere 2017-ben naponta 726 ezer fontot, átszámítva több mint 260 millió forintot keresett.

Denise Coates
Fotó: Sean Dempsey – WPA Pool/Getty Images

Coates fizetése 9500-szor magasabb, mint a brit átlagbér, 1700-szor több, mint a miniszterelnök keresete és több mint a duplája, mint a Bet365 kezében lévő Stoke City játékosainak kicsengetett teljes összeg. Mi több, a milliárdos fizetése háromszorosa annak, mint amit Tim Cook, az Apple vezérigazgatója tesz zsebre egy naptári esztendőben.

Ha Coates 50 fontos címletekben vette volna fel tavaly a fizetését, akkor a bankók egymásra helyezve majdnem kétszer akkorák lennének, mint a 309.6 méteres londoni Shard felhőkarcoló, amely Európa negyedik legmagasabb épülete.

Az 51 éves vállalkozóval nem először fordul ez elő, hiszen saját rekordját döntötte meg: 2016-ban 217 millió fontot vett ki a cégből.

Őrült összegekről van szó, de Denise Coates magának kaparta ki a gesztenyét. A multimilliárdos üzletasszony egy konténerházból épített fel egy pénzcsináló masinát.

Apja nyomdokaiban

A Bet365 értékét ma 5.8 milliárd fontra becsülik, és az egész a Coates családé. A birodalom múltjáról pedig legendák szólnak szerencsejátékos körökben.

Denise Coates édesapja, a most 80 éves Peter bányász családba született, és ő volt a legifjabb a 14 gyerek közül. Fiatalkorát alapvetően két tényező határozta meg: a szegénység és a Stoke City focicsapata.

Hogy segítsen szüleinek, Coates otthagyta az iskolát és elment egy irodába dolgozni, aztán bevonult a hadseregbe. Leszerelés után amatőr csapatokban futballozott, de sosem volt igazán tehetsége hozzá, ezért 24 éves korában felhagyott a játékkal.

Ekkor alapított egy céget, amely catering rendezvények szervezésével foglalkozott. Az üzlet beindult, a profitból pedig egy fogadóiroda-láncot vásárolt, amit Provincial Racingnek nevezett át. Később rádióállomást vett, majd 1989-ben ő lett a Stoke City többségi tulajdonosa.

És közben megszületett legidősebb lánya, Denise, aki megváltoztatta a család életét.

Peter Coates
Fotó: Ian Walton/Getty Images

A cégátvétel

Denise Coates 1967. szeptember 26-án született. Nincs rá semmilyen bizonyíték, hogy bármilyen rendkívüli esemény történt volna fiatalkorában. Ha mégis, akkor sosem akarta megosztani azt a nagyvilággal.

Tinédzserévei végén a University of Sheffield egyetemre járt, és közben bekapcsolódott a családi vállalkozásba: fogadásokat rögzített a Provincial Racing egyik irodájának pénztárában.

Ebben az időszakban ismerte meg később férjét, Richard Smith-t. Ahogy teltek-múltak az évek, Denise ökonometriából diplomázott. Akik esetleg nincsenek tisztában a fogalommal, a Wikipedia szerint

a tudomány célja a gazdasági jelenségek matematikai jellegű elemzése, továbbá a közgazdasági elméletek és modellek tapasztalati adatok alapján történő igazolása, illetve megcáfolása.

Az egyetem után Denise aktívabb szerepet vállalt az üzletben, és további képzéseken vett részt, hogy gyarapítsa számviteli tudását. Saját elmondása szerint ez a döntés rengeteget segített neki a sikerhez vezető úton.

Édesapja nagyon meg volt elégedve a munkamoráljával, ezért felajánlotta neki, hogy vegye át a céget. 1995-ben így lett Denise a Provincial Racing ügyvezető igazgatója, és az azt megelőző néhány év hanyatlása után az irányítása alatt újra pozitív pályára állt a biznisz. Ő azonban nem elégedett meg ennyivel, sikerült egy jelentősebb összegű kölcsönt felvenni a Barclays banktól, és újabb irodákkal bővítette a láncot.

Megütötte a saját jackpotját

A századforduló környékén Denise Coatesnek olyan érzése támadt, hogy az internet lesz a sportfogadás jövője. Ekkoriban már létezett néhány erre specializálódott weblap, de még nagyon korai szakaszban jártak. Mivel látta benne a lehetőséget, Denise mindent egy lapra tett fel.

Első körben meggyőzte fivérét, John Coatest, hogy szálljon be az üzletbe. Ez kissé nehézkesen ment, mert testvére jogot tanult és ügyvédként dolgozott, de a szenvedélyével és elkötelezettségével sikerült levenni őt a lábáról.

Denise Coates 2000 januárjában vásárolta meg a Bet365.com domain nevet az eBayen 25 ezer fontért. Csak azután jött rá, hogy a honlap fejlesztésére komoly összeget kell költeni. Megkeresett néhány londoni nagymenőt, de senki nem akart befektetni.

A negatív élmények sem szegték kedvét, ezért a családtagjaihoz és nem utolsó sorban a brit állami tulajdonban lévő Royal Bank of Scotlandhez fordult. 18 millió dollár hitelt vett fel.

Jelzálogoztuk a fogadóirodákat, és áthelyeztük azokat a netre. Tudtuk, hogy az iparágban nagy kezdeti tőkére van szükség. De kockáztattunk. Mi voltunk a legnagyobb játékosok, ha úgy tetszik

– mesélte Denise egy korábbi interjúban.

A Bet365.com végül 2001-ben indult el. A tehetséges üzletasszony megszámlálhatatlan órát dolgozott az oldal építésén. A dolgok elég hektikusan alakultak az elején, de Denise elszántsága sosem lankadt.

Viszonylag korán felismerte, határozott lépéseket kell tenniük, hogy jobbak legyenek versenytársaiktól. Ennek szellemében az alábbi döntéseket hozták meg:

  • Tisztázták a felhasználókkal, hogy a Bet365 egy brit cég, aminek offline fogadóirodái is vannak, ahová be lehet sétálni. Ez azért volt fontos, mert a legtöbb konkurensnek külföldi országokban volt a székhelye.
  • A sportfogadáson túl a Bet365 behozta a bingót, a kaszinójátékokat, a pókert, a lóversenyt és a virtuális játékokat. Így gyakorlatilag a látogatók minden szerencsejátékot megtaláltak egy helyen.
  • Mivel más oldalak főként a népszerű sportokra összpontosítottak, a Bet365 kiterjesztette kínálatát minden létező ligára. Ezáltal a sznúkertől az amerikai sportokig, a tunéziai másodosztálytól az amatőr teniszmeccsekig mindenre lehetett már náluk fogadni. Az ötletet később mindenki átvette, de Denise Coates fejéből pattant ki.
  • A Bet365 rendkívüli hangsúlyt fektetett az újításokra: náluk lehetett elsőként mobilról játszani, és ők találták ki az élő fogadást is. Mindig egy lépéssel a piac többi szereplője előtt jártak.

2005-re a siker már garantált volt, Denise így eladta a család irodáit a Coralnak 50 millió dollárért, a profitból pedig szép lassan visszafizették a kölcsönt is.

A kemény munka 2013-ban érett be igazán, amikor a cég 187 millió dolláros profittal zárta az évet. Denise és édesapja is milliárdosok lettek, aminek a család korábbi generációi a közelében sem jártak.

Mesés gazdagság ide vagy oda, Denise Coates sosem szeretett szerepelni. Hiába Nagy-Britannia egyik leggazdagabb embere, az utcán se nagyon ismerik fel. Interjúkat is csak ritkán ad, nem véletlenül nevezik az online sportfogadás csendes királynőjének.

Felkészül Amerika

A Bet365 sikere a mai napig töretlen. A hivatalos adatok szerint 35 millió felhasználója van világszerte, és csak tavaly 52.5 milliárd font értékben helyeztek el fogadásokat rajta, ami Kolumbia és Uruguay gazdasági teljesítményénél is jelentősebb.

A novemberben közzétett beszámolók szerint 2017-ben 2.7 milliárd font bevételt generáltak, a profit pedig 682 millió fontra jött ki.

És ez még mind semmi, a Bet365 ugyanis nagy dobásra készül: belépnek az amerikai piacra. 50 millió dollár értékű szerződést kötöttek egy New York-i kaszinóüzemeltetővel, amely előnyt szerezne a cég növekedési potenciáljából, miután az ország legfelsőbb bírósága eltörölte az évtizedek óta érvényben lévő sportfogadási tilalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik