Tech

Most már végképp az agyára fog menni a Facebook

Eddig sem használták túl sokan a Facebook történeteket, a közösségi oldal viszont még próbálkozik: a tavaly próbaképp néhány helyen bevezetett csoportos sztorik most mindenki számára elérhetők lesznek, és reakciókat is lehet majd rájuk adni.

Ami a Snapchatnek és az Instagramnak bejött, az nagyon döcög Facebookon: a rövid történetek csak nem akarnak olyan népszerűek lenni, mint a másik két közösségi alkalmazáson, de a Facebook azért még nem adja fel. Tavaly futott már egy próbakört azzal, hogy néhány helyen bevezette a csoportos sztorikat, most viszont bejelentette, hogy mindenki számára elérhetővé teszi őket.

A dolog lényege az, hogy a csoportok történetéhez bárki hozzáadhat, és reagálhat is rájuk emojik segítségével. A lehetőséget a csoporton belül a “Hozzáadás” gombbal lehet majd kihasználni, de mielőtt még bármi megjelenik az egész csoport számára, a moderátoroknak jóvá kell hagyniuk azt. Ez egy alapbeállítás lesz azon csoportok számára, amelyeknél most is csak úgy kerülhet ki kontent, hogy azt először moderálták.

Fotó: Facebook

Idén már több mindennel próbálkozott a Facebook, hogy népszerűbbé tegye a történeteit: kiadott rájuk zenés matricákat, létrehozta a történetarchívumot, és a hirdetők számára is megnyitotta a történetgyártás lehetőségét. A számok szép fejlődést mutatnak: a Facebookon és Messengeren megjelenő sztorik elvileg napi 300 millió embert érnek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik