Sport

Női kézi-Eb: megvan a terv a spanyolok ellen

A magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, Kovacsics Anikó szerint a csapatnak az eddiginél is tudatosabb játékra lesz szüksége a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában Spanyolország ellen.

Kovacsics az MTI-nek elmondta, a horvátok elleni sikert ugyanúgy értékeli, ahogyan közvetlenül a meccs után: nagyon örül, hogy sikerült két pontot szerezniük, hiszen ez volt az elsődleges céljuk.

Nem voltam biztos benne, de sejtettem, hogy nem lesz ez egy gálamérkőzés. Az ilyen meccseken mindig szenvedni szoktunk, ahhoz képest elég nagy különbségű győzelmet arattunk. Voltak technikai hibák, nem ment minden gördülékenyen, de most ezzel egyáltalán nem foglalkozunk, a lényeg a két pont

– mondta a Ferencváros irányítója. Hozzátette, szeretnének pontokat vinni a középdöntőbe, ami a spanyolok legyőzésével valósulhatna meg, ám minden bizonnyal nagyon nehéz lesz a meccs, mert látták az ellenfelet, amely elég jól teljesített az eddigi találkozóin.

A spanyol csapat egyik kulcsjátékosa a Ferencváros kézilabdázója, Nerea Pena, a másik pedig a Siófok jobbátlövője, Mireya González Álvarez. A magyar csapatkapitány kifejtette, Penára nehéz felkészülni, mert komplex játékos.

Az lesz a meccs egyik kulcsa, hogy őt mennyire tudjuk megfogni, bár a hollandok ellen a többiek is eléggé kivették a részüket a meccsből. Nerea ugyanúgy ismer minket, ezért még tudatosabb játékra van szükségünk, a megbeszélt taktikát be kell tartanunk

– szögezte le Kovacsics.

Kim Rasmussen úgy fogalmazott, jó volt viszontlátni a megbeszélt dolgokat a horvátok ellen, de még mindig nem teljesen kapta vissza azt, amit gyakoroltak. Hozzátette, nagy szükség volt a győzelemre, amit elsősorban annak köszönhetnek, hogy nagyot harcoltak védekezésben.

A magyarok a középdöntőben, Nancyban minden bizonnyal a címvédő Norvégiával, valamint Németországgal és Romániával találkoznak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik