Közélet

Az EP szakbizottsága megszavazta a humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést

Az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) hétfőn megszavazta a menekültek legális uniós beutazási kereteit rögzítő, humanitárius vízum bevezetését kezdeményező jelentést, ezt követően az EP plenárisa még december közepe előtt, Strasbourgban megszavazhatja a javaslatot.

Amennyiben a 37 támogató, 10 elutasító szavazattal és három tartózkodás mellett megszavazott határozatot az EP plenáris ülésén is elfogadják, azzal a LIBE képviselői fel kívánják szólítani az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret kialakítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.Az elfogadott javaslat szerint a humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.

Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata EP-képviselő a szavazást megelőzően kiemelte, úgy igazságos és méltó, ha az Európai Unió kiáll azok mellett, akik életüket kockáztatják azért, mert nem tudnak legális úton bejutni az unió területére.

Most már tudják, hogy az Európai Parlament megteremteti a humanitárius vízumokat, hogy legális belépést biztosítson az arra igényt tartók számára

– mondta a képviselő.

A november közepén tartott európai parlamenti plenáris szavazáson nem lett meg az abszolút többsége a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatnak, a jelentéstevő azonban technikai hibákra hivatkozva új voksolást kért.

A parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete másnapi úgy döntött, hogy visszaküldi a témát az illetékes bizottságnak, amely így gyorsított eljárásban ismét szavazásra bocsáthatta azt. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik