Belföld

A reklámbevételek nagy része a Fidesz médiaholdingjához kerülhet

A Kreatív megnézte, pontosan mekkora gazdasági potenciált képeznek együttesen azok a kormánybarát médiacégek, amelyekről kedden jelentette beLiszkay Gábor irányításával megalakuló Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány, hogy nekik ajándékozták összes médiaterméküket.

Sosem látott kormánypárti médiabirodalom állt össze vezényszóra
Fideszes felügyelőket kaptak a milliárdokat érő médiacégek, amelyekről a kormányközeli oligarchák egyszerűen lemondtak.

A cikkből kiderül, hogy a 2017-es bevétel alapján a teljes piac 16 százalékát adják ezek a cégek, míg a listaáras reklámköltések 37 százaléka landolt náluk. A teljes print+online+rádiós reklámpiac listaáras reklámbevétele 2018 január-szeptember között 105 milliárd forint volt, ebből az Alapítványnak ajándékozott cégeknél 38,9 milliárd forint landolt, így jön ki a 37 százalék.

A printnél ez az arány jóval nagyobb: a napilappiac 30,3 milliárd forintos teljes reklámbevételből 25,4 milliárd forint került a kiadóhoz, ami 84 százalékot tesz ki. Az Online esetében a teljes bevétel 20 százaléka realizálódott ezeknél a cégeknél.

A versenyhivatal már vizsgálja a Fidesz gigamédiaholdingját, a Kreatív szerint lesz dolga a GVH-nak, ha meg akarja magyarázni, hogy az egyesülés miért oké.

(Liszkay Gábor; Fotó: Marjai János/24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik