Közélet

Az EP szerint Macedónia jogállam

A magyar kormánynak mielőbb tisztáznia kell a Gruevszki-ügyet.

Nagy többséggel, és az európai jobboldal képviselőinek támogatásával fogadta el az Európai Parlament a macedón jogállamiságról szóló jelentést – közölte Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

Nagyon úgy néz ki, hogy a döntés nyomán a magyar kormány szembement az Európai Parlamenttel, hiszen a börtön elől hazánkba menekülő bukott macedón miniszterelnöknek, Nikola Gruevszkinek arra hivatkozva adtak menedékjogot, hogy korrupciós ügyében nem a jogállami normáknak megfelelően jártak el.

Ujhelyi azt írja közleményében, hogy elfogadták azt a módosító javaslatot is, amely felszólítja a magyar kormányt a Gruevszki-ügy mielőbbi tisztázására. A politikus szerint a határozat azt mondja ki, hogy az EU-tagjelölt Macedóniában komoly előrelépés történt a jogállamiság megerősítésében, így az igazságszolgáltatás függetlensége, az elszámoltathatóság és szakmaiság, valamint a nyilvános információkhoz való hozzáférés terén. (Fotó: Europress – ATTILA KISBENEDEK / AFP)

Kínos szavazás vár a Fideszre Brüsszelben Gruevszki miatt
A kormánypárt képviselői korábban még támogatták a határozattervezetet, amely kiemelte a Macedónia demokrácia és az igazságszolgáltatás fejlődését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik