Belföld

Végrehajtót küldtek a milliós kártérítéssel szabaduló olaszliszkai lincselőre

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, korábban, ráadásul milliomosként szabadul a Szögi Lajos meggyilkolásáért 17 év börtönre ítélt elsőrendű vádlott. A tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost 2006. október 15-én ölték meg, miután kocsijával elsodort egy 11 éves olaszliszkai kislányt. Nyolc embert ítéltek el, az elsőrendű vádlott az elsodort kislány bátyja, H. Dezső volt.  A férfi alapesetben 2023-ban szabadulhatna, jó magaviseletéért akár már jövő júliusban kiengedhetik.

H. Dezső — több száz magyar fogvatartotthoz hasonlóan — pert indított az állam ellen rossz tartási körülményei miatt. A pert megnyerte, milliós kártérítéssel hagyhatja el a börtönt.

A brutális kegyetlenséggel kivégzett tanár özvegyének és árváinak több mint 40 milliós kártérítést ítélt meg a bíróság. Helmeczy László a család jogi képviselője korábban lapunknak azt mondta, eddig egy fillért sem fizettek a tanár szeretteinek a gyilkosok, ezért az általa alapított alapítványon keresztül szokott a nehéz helyzetben lévő családnak segíteni.

A Borsnak Helmeczy László elmondta: amint értesült H. Dezső kártérítéséről, levélben tájékoztatta erről a bírósági végrehajtót. A család jogi képviselője kifejtette:

A nyolc elítéltet egyetemlegesen terheli a kártérítés. Magyarán ha például egyikük nyer a lottón, akkor a teljes, a Szögi családnak járó kártérítés végrehajtható rajta. Elkeserítő a hír, miszerint ifjabb H. Dezső kedvezménnyel szabadulhat. Sosem tett rá kísérletet, hogy rendezze a Szö­giék felé fennálló tartozását, így is kifejezvén megbánását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik