Közélet

Több mint egymillió méh pusztult el Fokváros környékén

Több mint egymillió méh pusztult el mérgezés miatt a Dél-Afrikai Köztársaság egyik bortermelő vidékén. A BBC News értesülése szerint a méhek pusztulását a Fipronil rovarölő okozta, amelyet a helyi gazdák használtak szőlőbirtokaikon. A mérgezés a Fokváros-környéki méhészeteket érintette, az még nem derült ki, mekkora a teljes kár. Az elhullott méhekben laboratóriumi vizsgálattal mutatták ki a rovarölőt. A Fipronil rovarirtó szertől Európában is sok millió méh pusztult el.

A rovarölőt főleg az állatgyógyászatban használják élősködők, bolha, tetű és kullancs irtására. Emberi fogyasztásra szánt állatok kezelésére nem alkalmazzák, mivel nagy mennyiségben a szervezetbe kerülve máj-, pajzsmirigy- vagy vesekárosodást okozhat. Tavaly e miatt tört ki a tojásbotrány, mivel számos európai országban találták meg a rovarölő nyomait a kereskedelmi forgalomba került tojásokban. A szert 2013-ban betiltották Európában.

Egy helyi méhészszövetség alelnöke, Brendan Ashley-Cooper elmondta, hogy a térségben mintegy száz kaptárt sújtott a mérgezés, ez az érintett területen álló kaptárak 35-40 százalékát jelenti. Becslése szerint 1-1,5 millió méh pusztult el. A szakember ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a dél-afrikai teljes méhpopuláció szempontjából ez nem túl nagy veszteség, és a méztermelésre is csak kis hatással lesz.

Fokvárosban a bortermelők régóta használják a Fipronilt hangyairtásra, de most először okozhatott a rovarölő ekkora méhpusztulást. Ennek igazolására további vizsgálatok folynak. Ashley-Cooper megjegyezte, hogy nemcsak a Fokváros déli részén kaptárakban élő méheket, hanem a vadon élőket is érintette a mérgezés.

(kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik