Belföld

Kásler szélnek eresztette a tisztifőorvost

A Népszava információi szerint Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kedden fölmentette tisztifőorvosi posztjáról Kovács Attilát.

A lap úgy tudja, hogy Kovács főosztályvezetőként egyelőre maradt az államigazgatásban. Október elsején kezdte meg működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelynek vezetésével országos tisztifőorvosként Kovács Attilát bízta meg a miniszter. Egyebek mellett az ő feladata lett volna koordinálni az új népegészségügyi program elkészítését.

Arról, hogy az egészségügyi ágazat gyanús közbeszerzési esetei miatt az utóbbi időben Kovács Attilával elégedetlenek a minisztérium vezetésében, már kedden írtunk:

Kásler Miklós az első magyar ipari kém miatt tisztogat
Hiába hívja csalónak a kormánysajtó, sokan mégis bizniszelni kezdtek az emberrel, aki lopott technológiát vitt volna Budapestről Oroszországba.

Kiemelt kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Ajánlott videó

Olvasói sztorik