Tudomány

Kínai hajóroncs után kutatnak Kenyában

A hatszáz éves hajóroncs bizonyítékkal szolgálhat a Kína és Kelet-Afrika közötti első kapcsolatokra.

Kínai régészek megkezdik annak a Ming-kori hajóroncsnak a felkutatását, amely a feltételezések szerint Kenya partjainál süllyedt el 600 évvel ezelőtt. A hajóroncs bizonyítékkal szolgálhat a Kína és Kelet-Afrika közötti első kapcsolatokra.

Egy hároméves projekt keretében az észak-kenyai parti vizeket kutatják Lamu-szigetnél és Malindinál. A kínai és kenyai együttműködés ötlete akkor vetődött fel, amikor Ming-kori porcelánt találtak a térségben. Tizenegy szakértő végez feltárásokat a szárazföldön, mielőtt a tengeri régészek megérkeznek augusztusban.

Herman Kiriama, a Kenya partjainál folyó feltárás vezetője elmondta, reméli, hogy a projekt néhány fontos felfedezéssel szolgál majd Kína és Afrika korai kapcsolatát illetően. A kutatás sokat elárulna arról, mi történt az Indiai-óceánon mielőtt az európai – spanyol, francia – nagyhatalmak kialakították a kereskedelmi útvonalaikat India felé.

A csapat, amely hétfőn érkezik, megkísérli feltárni Malindi szultánjának faluját is. A szájhagyomány szerint a szultán Csengnek ajándékozott egy zsiráfot. A legenda szerint néhány matróz megmenekült a süllyedő hajóról, kiúsztak a partra és engedélyezték számukra a maradást, miután megöltek egy halálos mérgű kígyót.

2005-ben, amikor Csen első, 600 évvel ezelőtti utazásának évfordulójára emlékeztek, kínaiak látogattak el Lamu-szigetére, hogy DNS-tesztet végezzenek egy szuahéli családon, amelyről kiderült, hogy kínai ősökkel bír.

Hogyan került a kínai hajó Afrikába?

Feltételezések szerint a hajó a Ming-korban a Cseng Ho tengernagy által vezetett flotta része volt, amely 1418-ban érte el a kelet-afrikai partokat Malindinál. Fél évszázaddal Kolumbusz Kristóf előtt Cseng hatalmas expedíciókat vezetett, hogy növelje az 1368-ban hatalomra került Ming-dinasztia elismertségét és kereskedelmét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik