Belföld

A kormány kedvenc ügynöksége az új Telekom-reklámmal tör be a piacra

Ez az a kisfilm, amit magyargyalázónak gondolnak azok, akik csak az első tíz másodpercet látták.

Kiverte a biztosítékot egyeseknél a Telekom új, „Mi a tipikusan magyar?” című új reklámfilmje, bár a háborgók nem biztos, hogy vették a fáradságot, hogy végignézzék azt. Az üzenet ugyanis éppen az, hogy nem a tolakodás vagy a tejeszacskóból szürcsölés a tipikusan magyar, hanem az innováció és a példamutatás.

Egy impresszum nélküli fideszes véleményportál „Új, magyargyalázó Telekom reklám” címmel számolt be négy napja a reklámfilmről, ez a cikk azonban már nem található meg náluk, letörölték. Ez akár összefüggésben is állhat azzal, hogy amint a G7 kedd reggeli cikkéből kiderül, ez a reklámfilm a kormány kedvenc médiaügynökségének számító, Balásy Gyula-féle Lounge Design első nagy piaci megbízásának része.

A G7 azt írja, Balásy két cége, a Lounge és a New Land Media Kft. három év alatt megszázszorozta bevételét, ami szinte kizárólag az állami kommunikációs megbízásoknak köszönhető, a következő években erre a célra szánt 90 milliárd forintot csak Balásyéknál költhetik el a minisztériumok, állami cégek.

A Lounge-csoport azt mondta a portálnak, hogy az állami és piaci megrendelések egyensúlyára törekednek, bár a G7 forrásai szerint létezik kormányzati törekvés arra, hogy az állami hirdetési pénzek mellett a piaciakat is legalább részben ellenőrzött csatornán folyassa át. Az is megfigyelhető, hogy a kormányhoz közvetlenül nem köthető nagyobb, akár külföldi tulajdonú cégek is tesznek gesztusokat a kormánynak.

Mindenesetre a cikk szerint a cégeknek nem nagy áldozat, ha az ügynökségi partnereik közé Balásy cégeit is bevonják, különösen, ha le is tesznek valamit az asztalra. A Telekom-megbízás pedig megnyitotta a kaput Balásyék előtt, hiszen referenciaként is szolgálhat a későbbiekben. A G7 úgy tudja, azóta más nagyobb céggel is tárgyalnak.

A „Mi a tipikusan magyar?” kampány egyébként egyedi projekt, a Telekomnak vannak más ügynökségi partnerei, akikkel hosszabb kapcsolatban áll, Balásyékra viszont azért lehetett szükség, mert a régebbi partnerektől nem jött az elvárásoknak megfelelő ötlet – írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik