Sport

Liu Shaoang a nehezebb utat végigjárva lett ezüstérmes

Liu Shaoang a pénteki esése nyomán 500 méteren reményfutamra kényszerült, onnan küzdötte el magát egészen a döntőig, ahol ezüstérmes lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók Calgaryban zajló világkupa-idénynyitóján.

A váltóval olimpiai bajnok korcsolyázó mindkét délelőtti reményfutamát megnyerve jutott negyeddöntőbe, amelyet az ötödik, legrosszabb pozícióból rajtolva is sikerrel vett, egészen a második helyig felküzdve magát.

A selejtezőből egyenes ágon idekerült bátyja, Liu Shaolin Sándor könnyedén, futamgyőztesként jutott a legjobb tíz közé, ahol aztán ugyanabba az ötösbe kaptak besorolást, és ott szerepelt a szám specialistája, a legrövidebb távon Phjongcshangban olimpiai aranyérmes, kétszeres világbajnok Vu Ta-csing is.

A kínai versenyző mögött Liu Shaoang lett a második, bátyja negyedikként a kisdöntőbe került. A fináléban nem változott a sorrend, Vu mögött a 20 éves Liu Shaoang ismét második lett, a 22 esztendős Liu Shaolin pedig a B döntőt megnyerve hatodikként zárt.

Szintén 500 méteren a nőknél Jászapáti Petra a negyeddöntőből továbbjutott, a legjobb tíz között pedig harmadik lett a futamában, így szintén a kisdöntőben szerepelhetett, amelyben elsőként haladt át a célvonalon, így ötödik helyen végzett.

A második versenynapon az egyik 500 méteres verseny mellett az 1500 méteres táv küzdelmeit rendezték meg, ebben a selejtezőt és reményfutamokat követően egyedül a Liu fivérekhez hasonlóan ötkarikás aranyérmes Burján Csaba volt érdekelt, de számára az elődöntő jelentette a végállomást, így 18. pozícióban végzett.

A vk-programban ezen a viadalon debütáló vegyesváltó elődöntőjében a magyarok Varnyú Alex, Jászapáti, Bácskai Sára Luca, Liu Shaoang összeállításban harmadikként értek célba a kínai és dél-koreai négyes mögött, azaz vasárnap a kisdöntőben léphetnek jégre.

Az olimpiai aranyérmes férfi váltó – a phjongcshangi aranynégyesből az egyéves pihenőt tartó Knoch Viktor helyett Varnyú Alex szerepelt – bírói döntéssel került fináléba,

ugyanis a kínai kvartett szabálytalansága miatt elesett, így a zsűri ítélete is kellett ahhoz, hogy az éremkért csatázzon a befejező napon.

Vasárnap a másik 500-as és az 1000 méteres viadalra kerül sor a váltók fináléi mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik