Sport

A Liu testvérek nem elégedettek az olimpiai arannyal, többet akarnak

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás legsikeresebb, olimpiai bajnoki címmel végződő szezonja után a Liu fivérek ugyanolyan motiváltan és nagyratörő célokkal várják a következő idényt.

A világkupában is szeretnénk néhány érmet elhozni, de ezúttal a szófiai világ- és a dordrechti Európa-bajnokság lesz a legfontosabb versenyünk. Azokon szeretnénk igazán nagyot alkotni

– mondta az MTI-nek Liu Shaolin Sándor.

Az MTK 22 éves versenyzője arról is beszélt, hogy a három hónapos szünet után elkezdődött felkészülés során semmi kihatását nem érzi annak, hogy a férfi váltóval Phjongcshangban olimpiai bajnok lett, viszont magánemberként nagyon élvezi, hogy sok meghívást kap. Hozzátette, azért dolgoznak, hogy jövőbeni eredményeikkel még nagyobb népszerűségre tegyenek szert – szeretett sportágukkal együtt.

Öccse, a 20 esztendős Liu Shaoang azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a hat versenyből álló világkupa-sorozatban megőrizze helyét a legjobb tízben. Emellett közölte, a következő években az fogja űzni-hajtani, hogy világ- és Európa-bajnok legyen, mint a bátyja.

Bánhidi Ákos csapatmenedzser szerint most az az elsődleges, hogy egyben maradjon a szakmai stáb és lássa, hogy az új ötleteik, metódusaik működnek és fejlődést hoznak.

Persze fontosak a sikerek, de nem dőlök a kardomba, ha ezúttal elcsúszunk egy banánhéjon. Azt akarom látni, hogy jó úton járunk, mert ez még csak az olimpiai ciklus első éve

–  mondta, kiemelve, hogy a világ legjobb technikusának tartott dél-koreai Jae Szu Csun immár főállásban kizárólag a magyar válogatottnál dolgozik.

Bánhidi szerint a férfi csapat továbbra is a világ elitjében lehet annak ellenére, hogy Knoch Viktor egyéves szünetet tart, míg az amerikai John-Henry Kruegernek, aki Phjongcshangban ezüstérmes lett 1000 méteren, egy évet ki kell hagynia az országváltás miatt. Utóbbi így is keményen készül immár magyar társaival. Bátyja, Cole Krueger pedig már a szocsi játékok óta a magyarokkal edz, s az idei Eb-n be is mutatkozott magyar színekben.

A vk-sorozat októberben kezdődik, a hollandiai Eb januárban, míg a bulgáriai vb márciusban lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik