Sport

Még egy bukás is belefért az olimpiai bajnok gyorskorcsolyaváltónak

A férfiaknál Liu Shaolin Sándor és Burján Csaba, míg a nőknél Jászapáti Petra maradt hibátlan a Calgaryban zajló rövidpályás gyorskorcsolya világkupa selejtezőiben.

A legrövidebb, 500 méteres távon két versenyt rendeznek a kanadai városban. A váltóval olimpiai bajnok Liu Shaolinnak mindkétszer két, Jászapátinak pedig egy fordulót kellett sikerrel vennie a negyeddöntőbe jutáshoz.

A váltóval szintén ötkarikás aranyérmes Burján az egyik 500-as verseny mellett a leghosszabb, 1500 méteres távon jutott tovább a selejtezőből, így abban már elődöntős.

Rajtuk kívül még a szintén olimpiai bajnok Liu Shaoang jutott tovább az egyik távján, méghozzá 1000 méteren, ugyanakkor az egyik 500 méteres versenyben elesett, így ott kiesett.

A többi magyar nem járt szerencsével egyéniben: Varnyú Alex, az amerikai születésű Krueger Cole, Bácskai Sára Luca, a lengyel születésű Knoch Marta, illetve a juniorkorú Sziliczei-Német Rebeka és Somogyi Barbara mindkét távján búcsúzott.

Ezen a viadalon debütált a vk-programban a vegyesváltó, amelyben a magyarok Burján, Jászapáti, Sziliczei-Német, Liu Shaoang összeállításban könnyedén jutottak az elődöntőbe.

Szintén a legjobb nyolc közé került az olimpiai címvédő férfi négyes, viszont a vártnál nehezebben, ugyanis az 5000 méter elején az egyik váltásnál bukott, de még volt idő felzárkózni, és végül futamgyőztesként továbblépni.

A phjongcshangi aranynégyesből az egyéves pihenőt tartó Knoch Viktor helyett Varnyú Alex szerepelt. A szinte teljesen átalakult és megfiatalított magyar női váltó Knoch, Jászapáti, Sziliczei-Német, Bácskai összeállításban viszont kiesett a negyeddöntőben.

Szombaton az egyik 500 méteres és az 1500 méteres versenyt, illetve a váltók elődöntőit rendezik meg, míg vasárnap a másik 500-as és az 1000 méteres viadalra kerül sor a staféták fináléi mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik