Belföld

A 22-es csapdája semmi, ha Palkovics László érvel

Ha jól értjük, a kormány színvonalas egyetemeket, sok külföldi hallgatót akar. Csak nem a CEU-n.

Palkovics László interjújának már az előzetese is sokatmondó volt, de az ördög, mint tudjuk, a részletekben, ezért íme néhány újabb idézet a 168 Órából az innovációs minisztertől.

Tételmondat. Nincs CEU-ügy, ha mégis, akkor álságos. Ezért nem is válaszol több fontos kérdésre, így arra sem, aláírja-e a kormány az államközi megállapodást.

Amire viszont válaszol, az sok mindent megmagyaráz azoknak, akik értik a 22-es csapdáját.

A miniszter innovációs érvelése szerint a CEU zsarol, ráadásul

sok mindent megtehetett volna, de nem tett meg.

Bár az Oktatási Hivatal (OH) korábban elismerte, jelenleg nem is vizsgálhatja a CEU-t, Palkovics szerint mégis az OH dönti majd el, jó-e a Bard College, éspedig az amerikai hatóságoktól kapott információk alapján.

Szerinte az Oktatási Hivatal azért nem vizsgálódik, mert

a CEU nem tudta benyújtani a szükséges dokumentumokat. (…) A dokumentumok benyújtásának feltétele, hogy létrejöjjön a New York állam és a magyar állam közötti megállapodás. E diplomáciai aktus után be lehet nyújtani a dokumentumokat. Ezután majd az OH eldönti, mi legyen.

Tehát egyrészt a CEU a felelős, másrészt teljesen felesleges az aggodalom, mert a miniszter – bár ezt már a Budapesti Corvinus Egyetem kapcsán mondja – úgy látja, a kormány célja, hogy a magyar felsőoktatást felhozza a világ élvonalába.

Versenyképesebb egyetemeket, magasabb színvonalat, több külföldi hallgatót szeretnénk. (…) A cél, hogy ugyanúgy, mint más magánegyetemeknél, a Corvinusnak ne legyen köze az államhoz, hiszen ez biztosítja a kívánatos működési szabadságát. (…)  A magyar közösség jó egyetemeket akar működtetni.

A 168 Órában tehát az innovációs miniszter azt mondja, hogy a kormány jó egyetemeket, több külföldi hallgatót, magas színvonalat és működési szabadságot akar, a CEU pedig maga tehet róla, hogy nem tud bemutatni egy dokumentumot, amit a kormány nem ír alá.

Sokadjára is leszögezte a CEU: megfelel Orbán feltételeinek
A kormány újságja szerint színlelt a New York-i képzésről szóló megállapodás, Rétvári Bencének pedig az nem tetszik, hogy sok támogatást nyer el az egyetem.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik