Belföld

Nagy Atlantiszi Angyalrituálét tartottak a polgárőrök gyerektáborában

Túrós András egykori belügyminiszter-helyettes által irányított Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) augusztusban Gyenesdiáson tartotta a hagyományos ifjúsági táborát. A 14-18 éves fiatalok elvileg azért mennek ezekre a Belügyminisztérium pénzügyi támogatásából finanszírozott rendezvényekre, hogy szakmai felkészítést kapjanak, és ízelítőt a polgárőrök tevékenységéből.

Horváth Róbert, az OPSZ ifjúsági, sport és karitatív alelnöke szerint a több mint egy évtizede zajló táboroztatás célja, hogy a résztvevők

olyan „előképzést” kapjanak, amivel a nagykorúság elérése után már képzett polgárőrként erősíthetik a civil szervezetet.

Túrós helyettese azonban az idei rendezvényre az önvédelmi edzéseken és a szakmai felkészítésen kívül más típusú programmal is készült.

A Krisztus Esszénus Templomának Rendje nevű vallási csoport mutatott be Nagy Atlantiszi Angyalrituálét a tábor résztvevőinek.

Horváth Róbert ugyanis nemcsak a polgárőrségben tölt be magas pozíciókat, hanem az esszénus rendben is. Az alig néhány éve létrehozott egyesület tagjai vele együtt tartották a vallási szertartást a fiataloknak.

A rend honlapján olvasható ismertető szerint az esszénusok Atlantiszról származtatják a rituálét, „ahol az emberek még együtt éltek az angyalokkal, és a Mennyei Atyával”. A szertartás során a csoport tagjai többek között az angyalokat, a földanyát és a mennyei atyát idézik, és közben kézrátételes gyógyítószeánszokat rendeznek.

A résztvevő gyerekek szülei levélében kértek magyarázatot a polgárőrségtől, hogy miként kerülhetett bele az ezoterikus vallási csoport szertartása a programba, hiszen előre nem hirdették meg, és senki sem kért szülői beleegyezést hozzá.

Információink szerint a reklamáló levelek a Belügyminisztériumhoz is eljutottak, ezért az OPSZ felügyelőbizottsága belső vitát indított az ügyben. Ott azonban már arról szavaztatta meg a polgárőrség vezetőit, hogy miként vélekednek arról, ha az ifjúsági táborban istentiszteletet tartanak.

A 24.hu megkereste Horváth Róbertet, aki elismerte ugyan, hogy megtartották az istentiszteletet, de azt állította, hogy a szülők tudtával és beleegyezésével zajlott a szertartást. Az OPSZ-alelnök további kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik