Kultúra

Bevonzotta a szex a magyarokat a moziba

Október 18-án mutatták be a hazai mozik Nagypál Orsi első, Nyitva című nagyjátékfilmjét, melyet 16 938-an néztek meg a hosszú hétvégén. Ez nagyon jó kezdésnek számít, a magyar filmek között ennél csak a Valami Amerika 3. volt népszerűbb a bemutatása utáni első hétvégén, 116 ezer nézővel.

A hosszú hétvégén három film előzte meg nézettségben a Nyitvát:

  • Venom (39 500 néző)
  • Az első ember (27 165)
  • Apróláb (17 659)
SZEX – és most, hogy megragadtuk a figyelmét, nézze meg a Nyitva című filmet
Hármas-, sőt, négyesszex is akad, de nem csak ezért érdemes megnézni Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjét: a Nyitva okos is, kedves is, miközben vicces sem felejt el lenni.

A Nyitva mögött a következő filmek állnak a sorban, nézettségüket tekintve:

  • Csillag születik (13 913)
  • Patrick – Ebbel szebb az élet (13 795)
  • Johnny English újra lecsap (11 479)
  • Egy kis szívesség (7010)
  • Húzós éjszaka az El Royale-ban (6367)
  • Horror Park (4583)

A történet egy, az egyre inkább ellaposodó kapcsolatukat kétségbeesett módszerekkel feléleszteni vágyó párról szól (Radnay Csilla és Kovács Lehel), akik inkább egymás ellenére, mint együtt igyekeznek tenni ezért. A filmben feltűnik még Péterfy BoriJordán Adél, valamint Ötvös András is.

Kiemelt kép: Nyitva / Youtube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik