Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság abban a büntetőeljárásban, amelyben az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette és bűnpártolás vétsége miatt emelt vádat.
Az I. rendű vádlott kocsival közlekedett, amikor a jogszerűen fellépő pénzügyőr “Állj!” jelzést adott számára. A fiú ennek ellenére nem állt meg, és a pénzügyőr ruházatát súrolva elhajtott. A sértettnek el kellett ugrania az autó elől, hogy a gázolást elkerülje.
A II. rendű vádlott a fiú édesapja azt állította, hogy a fenti cselekményt nem a fia, hanem ő követte el. Azt mondta, hogy a fia nem is tartózkodott az autóban, amikor történt az eset.
A bíróság az I.r. vádlottat hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt 2 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre, továbbá 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az édesapját bűnpártolás miatt 100 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
Nyomatékos enyhítő körülmény volt, hogy mindkét vádlott beismerő vallomást tett, ezáltal elősegítették a büntetőeljárás mihamarabbi befejezését.