Szórakozás

A 40 pluszosok estek ki a Szenzációs Négyesből

Az 50 pluszosok után most az eggyel fiatalabb generáció tűnik el az RTL Klub vasárnap esti műsorából. Ez azt jelenti, hogy a 30 pluszos és a 20 pluszos csapat jutott a Szenzációs Négyes csapatdöntőjébe.

A három versenyben maradt generáció összevont csapatban, duettben és egyéni produkcióban is bizonyíthatott, megidézve az elsőként búcsúzott 50 pluszos csapat szereplőit.

A showt egy társastánc produkcióval kezdték, Szabó Zsófi, Fésűs Nelly, Nagy Alex, Hajdu Steve, Oláh Gergő és Szabó Simon közös össztánc produkciója elnyerte a zsűri tetszését, az abszolút kedvenc pedig Szabó Simon volt.

Jövő héten a két versenyben maradt generáció tiszta lappal kezd, mert pontszámaik lenullázódnak, az utána következő csapatdöntőben kiderül, melyik generáció lesz Szenzációs Négyes győztes csapata, majd egy héttel később jön a mindent eldöntő utolsó show, ahol megmérkőznek egymással a nyertes csapat tagjai és valaki elnyeri a legjobb előadó címét.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik