Sport

Murray lesz Djokovic ellenfele a döntőben

tenisz (tenisz, )
tenisz (tenisz, )

A skót teniszező a lengyel Jerzy Janowiczot verte meg Wimbledon elődöntőjében.

Miután Novak Djokovic parádés, sokáig emlékezetes meccsen, öt szettben verte a fantasztikusan játszó argentin Juan Martin del Potrót Londonban, jöhetett a másik elődöntő, a hazai kedvenccel.

Már a sorsolás után eldőlt, hogy a skót egy ágra került Rafael Nadallal és Roger Federerrel is, így sokan azt hihették, így nagyon nehéz lesz eljutni a döntőig. Csakhogy mindkét klasszis elvérzett az elején, így végül a biztosan menetelő, bár az elődöntőben két szettes hátrányból Verdasco ellen fordító Murray-nek “csak” a lengyel Janowicz jutott az elődöntőben.


Andy Murray
Fotó: AFP

Az első szettet nagy küzdelemben, rövidítésben nyerte a langaléta lengyel, a másodikban viszont már korán brékelt Murray, és hozta is 6-4-re a játszmát. Janowicz a harmadik etapban már 4-1-re is vezetett, mégis a brit teniszező örülhetett.

Ezután a meccs sötétetés miatt félbeszakadt, jött a tető behúzása, a világítás beüzemelése. A negyedik játszmában a legjobbkor vette el ellenfele adogatását Murray, a végén.

A brit először nyerhet Wimbledonban Grand Slam-tornán, hiszen tavaly, az olimpián már megtette ezt.

Eredmény – Wimbledoni Teniszbajnokság, férfi egyes elődöntő:

Murray (brit, 2.) – Janowicz (lengyel, 24.) 6-7, 6-4, 6-4, 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik