Gazdaság

Maradnak államilag finanszírozott helyek a Corvinuson

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium keddi közleményében azt írta, a kormány a hazai felsőoktatást nemzetközi szinten is versenyképessé kívánja tenni, az ehhez szükséges lépéseket megteszi,

de minden ellenkező állítással szemben nem szűnnek meg az államilag finanszírozott helyek a hazai felsőoktatásban.

A minisztérium szerint „tudatosan álhíreket terjesztenek és politikailag kihasználják a diákokat azok, akik a Corvinus Egyetem átalakításának félremagyarázott következményeivel alaptalanul riogatnak”.

Mint írták, a kormány célja, hogy a Corvinus Egyetem 2030-ra bekerüljön a világ 200, Európa 100 legjobb egyeteme közé, és nemzetközi szinten is versenyképes diplomát tudjon garantálni. Az egyetem a kihívásokhoz rugalmasabban igazodó keretfeltételek kialakítása érdekében jövő júliustól egy állami alapítású közhasznú alapítvány fenntartásában működik.
Leszögezték, hogy a Corvinus 2020-tól új ingyenes képzési forma bevezetésével biztosít a jelenlegi államilag finanszírozott helyekével megegyező számú, több ezer térítésmentes képzési helyet. A tervezett változások a jelenlegi hallgatókat és a 2019-ben jelentkezőket semmilyen formában nem érintik.

Néhány napja a Népszava írt arról, hogy jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók arányát a Corvinuson, ahol hamarosan új képzési program indulhat, szemeszterenként igencsak borsos áron.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik