Közélet

Gazdagok elitegyeteme lehet a Corvinus: 2020-tól nem hirdetnek állami férőhelyeket

Jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók arányát a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE), ahol hamarosan új képzési program indulhat, szemeszterenként igencsak borsos áron – írta a Népszava.

A BCE jelentős változások előtt áll, az egyetem jövőre kikerül a közvetlen minisztériumi fenntartás alól, 2019 nyarától egy állami alapítású közhasznú alapítvány működteti tovább. A kormányközeli rektor, Lánczi András által ismertetett tervek az egyetem dolgozóit is meglepték, hiszen előzetes egyeztetések nélkül jelentették be még szeptember elején. Az ígéretek szerint így a jelenleginél sokkal rugalmasabban és szabadabban működhetne az intézmény, ám a dolgozók egy részét ez nem nyugtatta meg, többen még ma is attól tartanak, a Corvinus szépen lassan egyfajta „magánegyetemmé” válik.

Noha az egyetem vezetése szeptemberi közleményében tagadta, hogy profitorientált magánegyetemmé válnának, a dolgozói értekezleten elhangzottak ennek részben ellentmondanak. A BCE kancellárja, Pavlik Lívia elmondta:

2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek.

Az állami ösztöndíjas képzés helyett ugyan létrehoznak egy Corvinus-ösztöndíjat, ám a cél az, hogy a fizetős hallgatók nagyobb arányban, legalább 60 százalékban legyenek jelen az egyetemen (a jelenlegi helyzet egyébként épp ennek a fordítottja: ma 60 százalék az állami ösztöndíjas, 40 százalék az önköltséges hallgatók aránya).

Számítanak a külföldi – feltehetőleg fizetős – hallgatók számának növekedésére is: 2030-ra a jelenlegi 15-ről 45 százalékra akarják növelni arányukat.

A Népszava szerint a nemzetköziesítés fontos szempont: hamarosan egy nemzetközi kollégium építésébe kezdenek, a külföldi oktatók, kutatók arányát is növelni akarják. A folyamat egyik kezdő lépése lehet a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodás, amit most pénteken írhatnak alá.

Ennek keretében egy kettős diplomaprogram indul az egyetemen – szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal.

Az akadémiai cél az, hogy a Corvinus Európa legjobb száz, és a világ legjobb kétszáz egyeteme közé kerüljön 2030-ra.

Kiemelt kép: (MTI/Illyés Tibor)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik