Foci

Kétszer is egyenlíteni tudott emberhátrányban a Fradi

A labdarúgó NB I szombati játéknapjának zárómérkőzésén 2-2-s döntetlent játszott a Debrecen a Ferencváros otthonában.

Csak hazai csapatok nyertek az NB I-ben
Egy mérkőzés van csak hátra, nyert a Kispest és az Újpest, újra négyet kapott a Kisvárda.

A mérkőzés elején meglepték a vendégek ellenfelüket és egy okos keresztlabdára Takács Tamás érkezett remek ütemben. Az FTC helyzete akkor tűnt válságosnak, amikor Marcel Heister hat perc alatt begyűjtött két sárga lapot, ezért a 30. percben emberhátrányba is került a hazai csapat.

Nem szeppent meg a Fradi, ráadásul Szerhij Rebrov nem cserélt és a listavezető edzőjenk volt igaza, ugyanis fordulás után pár perccel Davide Lanzafame szögletből befejelte az egyenlítő gólt. Egyáltalán nem lehetett érezni, hogy eggyel több DVSC-játékos van a pályán, viszont a Loki ellentámadásai rendre életveszélyesek voltak.

Furcsa módon a vendégek cseréltek előbb és Könyves Norbert remekül szállt be, egy jó kiugratás után átpörgette a kirepülő Dibusz Dénes fölött a labdát és bár csak kapufát talált, az érkező Szécsi Márk a léc alá bombázott. Újra az eredmény után kellett rohannia a Ferencvárosnak és megint Lanzafame volt a megmentő, a 81. percben egalizált az olasz csatár egy okos lövéssel.

Ezután már a győzelemért rohamozott a Fradi és annyira lógott a levegőben a hazai siker, hogy emberelőnyben is lekapta Herczeg András Varga Kevint, hogy egy védőt még beküldjön. Újabb gól már nem esett, így fordulatos mérkőzésen, 2-2 született.

Végeredmény – NB I, 10. forduló

Ferencváros – Debrecen 2-2
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Mezőkövesd Zsóry FC-Szombathelyi Haladás 2-0 (1-0)
Paks-Kisvárda 4-1 (3-1)
Újpest FC-Puskás Akadémia 2-0 (0-0)

A tabella:
1. Ferencváros                 10  7   3   –    21- 8  24 pont
2. Budapest Honvéd             10  6   1   3    13- 7  19
3. Paksi FC                    10  4   4   2    16-11  16
4. MOL Vidi FC                  8  4   3   1    16- 7  15
5. Mezőkövesd Zsóry FC         10  4   3   3    16-12  15
6. MTK Budapest                 9  4   2   3    13-15  14
7. Debreceni VSC               10  3   5   2    14-13  14
8. Újpest FC                    9  3   4   2     8- 7  13
9. Puskás Akadémia             10  2   2   6    10-16   8
10. Kisvárda Master Good        10  2   2   6     9-21   8
11. Diósgyőri VTK               10  1   3   6     7-16   6
12. Szombathelyi Haladás        10  1   2   7    11-21   5

Nyitókép: Czeglédi Zsolt/MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik