Kultúra

Indul a Márai-program

Igaz, a zárolások miatt kevesebb pénzből. A program egyes elemeit így egyelőre halasztják.

Jankovics Marcell, az NKA Bizottságának elnöke a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon elmondta, hogy az utóbbi hónapok kormányzati zárolásai következtében a Márai-program évi 1 milliárdos kerete is csökken, és jelenleg 435 millió forint áll a projekt rendelkezésére.

Az igen komplex projekt négy alprogramból épül fel. Legjelentősebb a könyvtártámogatási keret (félévente 400 millió forint), amelyből 680 magyarországi és határon túli magyar bibliotéka gyarapíthatja állományát magyar nyelvű szépirodalmi, ismeretterjesztő és ifjúsági könyvekkel.

A Márai-program pályázataira 2011-ben a kiadók nyilvános könyvesbolti forgalomban lévő magyar nyelvű kötetekkel pályázhatnak, melyek között nem szerepelhet többek között tankönyv vagy szórakoztató irodalom. A pályázóknak a kiskereskedelmi árhoz képest legalább 25 százalékos engedményt kell vállalniuk.

A kiadók csütörtöktől április 30-ig regisztrálhatják a pályázatra nevezni kívánt köteteiket, melyekből május végére választják ki az első listára felkerülő 250 szépirodalmi és 250 tényirodalmi művet. A listáról elsősorban közkönyvtárak válogathatnak majd, de a programban helyet kaptak felsőoktatási és szakkönyvtárak, valamint 48 határon túli bibliotéka is.

Az első kiírás során még nem lesz része a Márai-programnak az alkotók támogatására tervezett ösztöndíjprogram és a magyar művek külföldi terjesztésére kidolgozott Publishing Hungary pályázat. Könyvszakmai rendezvényekre ezúttal 25 millió forint jut majd.

A projekt minden részeleme ellenőrizhető lesz az interneten, ami szinte példátlan átláthatóságot biztosít a Márai-programnak.

AJÁNLOTT LINK:
Megindult a Márai-program (Litera.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik