Belföld

Lemondott a Honvédkórház orvosigazgatója

Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy államtitkárnak készül.

Kedden benyújtotta lemondását Tamás Róbert, a Honvédkórház orvosigazgatója, aki 2015 júliusa óta irányította az intézményt – írja a hvg.hu. A portál megkeresésére Tamás elismerte lemondását, de az okokról nem nyilatkozott. Úgy tudni, a dolgozók tudnak az orvosigazgató lemondásáról, de hivatalosan még nem jelentették be nekik.

Azt írják, a kórházban egymásnak ellentmondó hírek keringenek távozásának okáról. Az egyik szerint lemondása csak látszólag önkéntes, valójában el kell vinnie a balhét az intézményben kialakult, egyes osztályok működését és a betegellátás biztonságát veszélyeztető orvoshiány miatt.

Mások viszont arra mutatnak rá, hogy Tamás lemondása egybeesett Nagy Anikó egészségügyi államtitkár távozásával, márpedig az orvosigazgatót a választások után is az egészségügyi államtitkári tisztség egyik várományosaként említették, így kollégái nem tartják kizártnak, hogy most övé lehet a poszt.

Lemondott az egészségügyi államtitkár
Lemondását nem Kásler miniszternek, hanem Orbán Viktornak és Áder Jánosnak nyújtotta be.

A portál információi szerint Tamás Róbert helyéért két jelölt van versenyben, egyikük Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat korábbi főigazgatója. (Fotó: MTI / Kovács Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik